
DJ Yamina új vállalkozásba kezdett, amely fényt hoz az életébe
A DJ elárulta: a lelassulás és a feltöltődés a célja.
Patológusa szerint Vilmos és Harry anyja még a mai napig velük lehetne.
Dr. Richard Sheperd a világ leghíresebb törvényszéki patológusa, aki már több mint 23 ezer holttestet vizsgált meg, köztük a „szívek királynőjét” Diána hercegnét. Ő végezte el a végzetes balesetet követően a test újraboncolását is, melyet hivatalos úton kértek tőle.

A több mint két évtizede történt autóbalesetben az akkor 36 éves Diána mellett 42 éves szerelme, Dodi Fayed is életét vesztette, miután Mercedes típusú gépjárművük egy alagútban balesetet szenvedett Párizsban, 1997 augusztusában. A hírt követően, hogy Diána testét másodjára is boncolni fogják, rengeteg elmélet és új kérdés látott napvilágot.
Azt kérdezték tőlem az emberek, hogy gyönyörű volt-e, békés, vagy épp terhes. Mindig odafigyeltem rá, hogy semmit ne mondjak róla a nyilvánosság előtt. Semmi olyat, ami még nem jelent meg róla. Patológiai szempontból azonban nem volt bizonyíték arra, hogy Diána állapotos lett volna.
– nyilatkozta Dr. Sepherd, utalva arra a pletykára, miszerint az elhunyt exkirályi családtag a baleset során várandós lett volna szerelmétől. A patológus továbbá kijelentette, hogy a hercegné még ma is köztünk élne, ha bekötötte volna a biztonsági övét. Amennyiben nem hagyja ki ezt a kritikus lépést, amint beült a kocsiba, akkor megúszta volna egy törött karral maximum.
A tragédia hivatalos jelentések szerint azért történt meg, mert a paparazzik üldözni kezdték a hercegnét és szerelmét. A menekülés közben azonban a sofőrjük (akiről később, a nyomozást követően kiderült, hogy részeg volt) egy alagútban falnak csapódott. A baleset egyetlen túlélője a testőrük volt – írja a Mirror.

A DJ elárulta: a lelassulás és a feltöltődés a célja.

Mindig is a jobboldali értékekkel azonosult, és ez most sem változott. Sasvári Sándor a választás előtt arról beszélt, miért tartja fontosnak, hogy vasárnap is a megszokott döntést hozza meg.

Óriási botrányt kavart Magyar Péter kiszivárgott hangfelvétele, amelyen a politikus sokkoló őszinteséggel beszél a háborús veszélyről. Az elhangzottak mellett Emilio sem tudott szó nélkül elmenni, aki feleségével együtt rántotta le a leplet a súlyos hitelességi problémákról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.