RETRO RÁDIÓ

Antal Timi máris bejelentette a következőt





Nem aprózza el az énekesnő, máris érkezik.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.09.23.
Vencel család terhesség Antal Timi

Antal Timinek nemrég született meg a második gyermeke, ezért most teljes mértékben átadja magát az anyai örömöknek. Igazán hálás azért, mert egészséges babája született, hiszen ha valaki, hát ő tudja, milyen attól rettegni, hogy valami baj lesz. Az első terhessége során ugyanis komplikációk léptek fel, s ezért második terhessége alatt is nagyon félt. 

Antal Timi, férje Demkó Gergő, kislányuk Emma és kisfiuk Vencel
Antal Timi nagyon büszke a családjára / Fotó: One Moment Forever / Antal Timi

Most Vencel esetében is felmerült, hogy talán nem teljesen egészséges a baba, így a második terhesség sem volt izgalmaktól mentes. 

Emmával és most Vencellel való várandósság alatt is úgy érkeztem minden ultrahangvizsgálatra, hogy biztos voltam benne, minden rendben lesz, hiszen másképp nem lehet. (Gondoltam.) Történt ez mindaddig, amíg Vencellel megéltünk 2 nagyon nehéz hetet, ugyanis nem volt 100%, hogy egészséges baba. Mint utólag kiderült, hála istennek minden rendben, viszont azóta teljesen átértékelődött bennem sok minden. Egyrészt az, hogy bizony de, velem/velünk is bármi megtörténhet, és, ami tulajdonképpen eddig is teljesen evidens volt számomra, hogy az egészség a legfontosabb"

- mesélte korábban, amiről a Metropol is írt. 

Szerencsére azonban minden jól alakult. Antal Timi immáron kétgyermekes, büszke édesanya, aki kész arra is, hogy már visszatérjen dolgozni. Olyannyira, hogy bejelentette a következő klipjét is!  

“Kicsit”megcsúsztunk az idővel, ami az új kislemezt, single-t és klipet illeti. Viszont, az már biztos, hogy pár hét és végre elkészül az új nóta! Már nagyon várom, hogy elkezdjünk dolgozni a klipen! A forgatásról pedig nem is beszélve! 

Egy rajongó mindazonáltal rászólt, hogy az első a baba legyen, ne a karrier. 









Ezeket olvastad már?
Csodálatos hírrel jelentkezett be az újra duplázó Rúzsa Magdi: érkezik az ötödik

Csodálatos hírrel jelentkezett be az újra duplázó Rúzsa Magdi: érkezik az ötödik

T. Danny vallomása minden rajongót megríkatott - "Ígéretet tettem a szerelmemnek"

T. Danny vallomása minden rajongót megríkatott - "Ígéretet tettem a szerelmemnek"

Nagy bejelentést tett Csuti a gyerekről: próbálkoznak, de segítség kell

Nagy bejelentést tett Csuti a gyerekről: próbálkoznak, de segítség kell

Csobot Adél is reagált az Istenes Bence körül kialakult országos botrányra

Csobot Adél is reagált az Istenes Bence körül kialakult országos botrányra

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás