
Angus Cloud édesanyja megtörte a csendet: „Nem állt szándékában véget vetni az életének”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolCloud valószínűleg véletlenül adagolta túl magát.
Mint arról beszámoltunk: július végén találták holtan az Eufória színészét, Angus Cloudot. Édesanya szívszorító sorokkal tudatta, hogy fia nem lett öngyilkos. Gyászolt, de voltak tervei az elkövetkezendő időkre – közölte korábban a színész édesanyja.

Cloud anyja most egy bővebb posztban mondta el, hogy mit látott az utolsó napokban a fián.
Szeretném, ha tudnátok, hogy bár a fiam mély gyászban volt édesapja daganatos megbetegedés miatt bekövetkezett korai halála miatt, az utolsó napja örömteli volt. Újrarendezte a szobáját, és tárgyakat helyezett el a házban azzal a szándékkal, hogy egy ideig még otthonának hívja a helyet, amit annyira szeretett. Beszélt arról a szándékáról, hogy segíteni fog a főiskolán tanuló testvérei ellátásában, és érzelmileg és anyagilag is segíteni fogja az édesanyját. Nem állt szándékában véget vetni az életének. Amikor megöleltük egymást este, elmondtuk, mennyire szeretjük egymást, és azt mondta, hogy reggel találkozunk. Nem tudom, hogy ezután bejuttatott-e valamit a szervezetébe, és ha igen, akkor mit. Csak azt tudom, hogy a fejét lehajtotta az íróasztalra, amin művészeti projekteken dolgozott, elaludt, és többé nem ébredt fel. Lehet, hogy kiderül, hogy véletlenül és tragikus módon túladagolta magát, de az teljesen világos, hogy nem állt szándékában kicsekkolni ebből a világból
– írja Facebook-posztjában Lisa Cloud.
Top hírek


Jennifer Lopez összeomlott: könnyekben tört ki fia miatt
Ráadásul még a fia édesapja sem volt jelen.

Nem mindennapi jó tanács! Tom Hanks elárulta Taylor Swiftnek a hosszú házasság titkát
Taylor Swift nagy napja közeleg, ennek kapcsán segítette a színész.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre