
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA 79 éves énekes nem várt tovább, és megtette azt, amire már mindenki várt. Azonban egy dolgot még mindig nem tudni.
Mick Jagger eljegyezte a barátnőjét, Melanie Hamrickot, akitől 2016-ban gyereke is született. A nagy eseményre egy különleges helyszínen került sor.

A múlt hónapban már az újságírók is kiszúrták az anyuka ujján a gyűrűt, Melanie azonban akkor úgy nyilatkozott, hogy az csak afféle fogadalmi gyűrű, ami a 79 éves énekes elköteleződését jelképezi. Azonban a barátainak már mást mondtak egy New York-i útjuk alkalmával.
Esküvőről még nem volt szó, de Melanie-nak az is sokat jelent, hogy eljegyezték – legalábbis ezt mondta. Minden barátja örül neki
– mondta egy a párt jól ismerő forrás.
Micknek ez volt a harmadik eljegyzése. Az énekes 1971 és 1978 között Bianca Perez Mora Macias házastársa volt. Válásuk után megkérte Jerry Hall szupermodellt, akivel 1977 és 1999 között alkottak egy párt – emlékeztet cikkében a Mirror.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.