
Kylie Jenner keblei közt sírta el magát a megalázott Timothée Chalamet: egyetlen mondat miatt bukott el mindent
Kylie Jenner egy pillanatra sem tágított mellőle.
A közkedvelt énekes iskolás éveiből még jól emlékszik arra, milyen érzés a csúfolás és a bántás.
Pápai Joci a mai napig szívesen emlékszik vissza az iskolás éveire, annak ellenére is, hogy nem volt mintadiák. Sokszor bántották, de őt sem kellett félteni. Részt vett a gyerekek kiközösítésében, pedig a lelkiismerete mást diktált. A Borsnak most elmesélte, ő hogyan élte meg ezt az időszakot, illetve arról is szót ejtett, hogy szülőként milyen azt megélni, mikor a gyermekeit bántják.

„Visszagondolva, a gyerekek közel sem szentek, hiszen ilyen fiatalon nincsenek is tisztában azzal, hogy mit csinálnak. Sok esetben volt olyan, hogy én sem tudtam, mit csinálok és mit okozhatok a tetteimmel. Sajnos előfordult, hogy kiközösítettem más gyerekeket, vagy éppen engem bántottak” - mondta a Borsnak az énekes, ám mint kiderült, gyermekei számára sem ismeretlen a csúfolás, bántás.
„Az én gyerekeimet is érte már ilyesfajta atrocitás, bár szerencsére nem fordult elő sűrűn. A lányomat mondjuk abszolút elkerülték ezek a dolgok, de a fiamnál már más a helyzet” - árulta el.
Ha kíváncsi vagy, hogyan próbálja óvni gyermekeit Joci, látogass vissza hétfőn a Borsonline.hu-ra! A TikTok-oldalunkon pedig kiderül, ki volt az a nő, aki egy életre összetörte az énekes szívét!

Kylie Jenner egy pillanatra sem tágított mellőle.

A francia származású lemezlovas a színpad mögött foglalt helyet.

Nem hitt a szemének az egykori szépségkirálynő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.