
Nagy lépésre szánta el magát gyerekügyben Tóth Vera: már megállapodtak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMegbeszélték és belevágtak.
Tóth Verát megtisztelő felkérés érte. Egy olyan alapítvány kereste fel, akik árva gyerekekkel foglalkoznak. Az állami gondozásban élő gyerekek helyzete és jövője sokszor kilátástalan, ők pedig öt budapesti gyermekotthon lakóinak biztosítanak programokat és lehetőségeket. Tóth Vera és a szervezet között megállapodás született, miszerint felhívja az emberek figyelmét az adakozásra.

Bár Tóth Verának nincsen saját gyermeket, nagyon szereti unokahúgát, a kis Hannarózát. Ő vigyázott rá, amikor Tóth Gabiéknak problémái voltak a költözéssel és házat újítottak, emellett gyakran hangsúlyozza, mennyire jól kijön a kislánnyal. Vera emellett fontosnak tarja, hogy hírnevét jó célokra használja fel, ezért leült beszélgetni az egyik állami gondozásban élő gyerekeket támogató szervezettel, és arra a megállapodásra jutottak, hogy az énekesnő felhívja az emberek figyelmét az adakozás fontosságára. Így sok gyereknek segíthet.

Én tudom, milyen az, amikor azért bántanak, mert más vagy. Engem azért bántottak kiskoromban, mert túlsúlyos kislány voltam, de hála istennek volt hova hazamennem, és volt kihez. Van apukám, van anyukám, akivel mindig meg tudtam osztani ezeket a problémákat, és ők mindig támogattak engem. Vannak gyerekek, akiket azért bántanak, mert állami gondozásban ének. De nekik nincs hova menniük, nincs kinek elpanaszolniuk
– kezdte az énekesnő, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos esélyt adni azoknak a gyerekeknek, akik szülő nélkül nőnek fel.
Top hírek

Péter Szabó Szilvia friss bikinis fotója intim tetkók sorát villantja fel
A NOX énekesnője Mallorcán nyaral.

„Csendben nem maradhatok” – Rúzsa Magdi nagy bejelentést tett
Az énekesnő meglepte a rajongóit.

Kulcsár Edina a házimunkáról: "Már egy ideje nincs semmi segítségem"
A trükk egyszerű: sosem ül le.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre