Árulkodó jelek: összeveszhetett Alekosz és a barátnője, Réka





Az egykori szerelmesek között a jelek szerint megszűnt minden kapcsolat. Nem jelennek meg kéz a kézben nyilvános eseményeken, sőt már a közösségi oldalakon sem ismerősei egymásnak. Valami történt...



Megosztás
Szerző: Zs.
Létrehozva: 2023.05.15.
alekosz szakítás Ázsia expressz

Annak idején még nem így volt, viszont mostanra sokat változott a világ: az emberek a közösségi oldalakon élik a magánéletüket is, így tisztán nyomon követhető, hogy éppen milyen viszonyban vannak egymással. Ha sok a szívecskés emoji, akkor nagy a szerelem, ha viszont letörlik egymást az ismerőseik köréből, akkor sejthető, hogy valami nagyon nem stimmel. Ez történt Nagy Alekosz és Varsányi Réka esetében is. 

Réka és Alekosz között az utazáskor még minden rendben volt – Fotó: Nagy Alekosz 

Réka a semmiből lépett a képbe   

Varsányi Réka létezéséről furcsa mód nem hallott senki egészen addig, amíg Alekosz el nem vállalta a TV2, Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát elnevezésű valóságshow-ját. A realityveterán a műsorba való indulás napján a reptéren mutatta be először a nyilvánosságnak Rékát, a többgyermekes iskolatitkárt, akiről azt állította, hogy régi jó barátja, úgynevezett extrákkal... Hogy ez pontosan mit jelent, az csak az Alekosz-univerzumban értelmezhető, mindenesetre ők ketten nagy reményekkel vágtak neki a felejthetetlen kalandnak. 

„Utazásunk ma kezdetét veszi. Hogy felkészültem-e arra, hogy mi vár ránk? Teljesen kizárt! Bőrönd félig teli. Túlélési ösztön élesítve. Megyünk nyerni... Majd jövünk!” írta Réka az indulásuk előtt a Facebook-oldalára. Hogy a műsorban végül hogy teljesítettek, az még a jövő zenéje, hiszen még nincs képernyőn, de annyit már most sejteni lehet, hogy a „felejthetetlen” kaland nem feltétlenül jelent kellemes emléket. 

Nincs közös program    

A Bors munkatársai péntek este szúrták ki, hogy már nem egymás ismerőse Alekosz és Réka. A páros az Ázsia Expresszből való hazaérkezésük óta egyébként sem szerepeltek túl sokat a nyilvánosság előtt – legalábbis párban nem, mert Alekosz azóta is nagyot megy egyedül azzal, hogy összevissza beszél másokról –, ami szintén arról árulkodik, hogy valami nagyon nincs rendben köztük. 

Varsányi Réka / Alekosz
Réka boldogan és büszkén indult a nagy útra Alekosszal – Fotó: Facebook/Varsányi Réka 

Hogy mi történhetett kettejük között, amiért megszakították a közösségi oldalakon a kapcsolatot, nem tudni. De nyilván, majd nemsokára ők maguk mesélnek erről. Sajnos nem itt és most, mert hiába keresték az ügyben Varsányi Rékát, hogy tegye tisztába a dolgot, mi van valójában közte és Alekosz között, a hölgy többszöri próbálkozás után sem bizonyult elérhetőnek.





 





Ezeket olvastad már?
Mészáros Nóra: Minél távolabb van az ember, annál jobban megismeri önmagát

Mészáros Nóra: Minél távolabb van az ember, annál jobban megismeri önmagát

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás