
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolLétezik még egy ilyen érzelmi hullámvasút, mint ami Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska kapcsolatát jellemzi?
A számok makacs dolgok, ugyanakkor az érzelmek terén is beszédesek lehetnek. Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska kapcsolatáról ugyanis meglepően sokat mondanak el. Jimmy fia 12 évvel ezelőtt jött össze a szemrevaló teremtéssel. Kapcsolatuk komolyságát jelzi, hogy Krisztián megkérte szíve választottja kezét, aki igent mondott. A végső elköteleződés előtt azonban szakított a pár. Majd újra összejött. A jelenlegi mérlegük három eljegyzés és négy szakítás.

A pár legutóbb februárban mondott búcsút egymásnak. Ám a soha ne mondd, hogy soha jegyében azóta is beszélnek egymással. S bár a közösségi oldalaikon kikövették egymást, 2023 márciusában újból ismerősök lettek az Instagramon.
Hogy mindez mit jelent, milyen fázisban tart jelenleg a páros kapcsolata, arról Zámbó Krisztián beszélt a Borsnak. Részletek a keddi lapszámban, illetve március hetedikén a BorsOnline internetes oldalon!

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.