
Emelte a tétet a szexi modell, alig takarta valami a dús kebleit
Sosem volt még ennél dögösebb!
Második napja pusztít a viharos szél az országban. A Bors olvasója a temetőből jelentkezett.
Immár második napon végez hatalmas pusztítást a tomboló szélvihar országszerte, így Budapesten is, az Országos Meteorológia Szolgálat két mérőponton is jóval 100 km/h-s szélerősséget mért hétfő délután. A vihar nem kímélte a tavaly május 6-án elhunyt Berki Krisztián sírját sem, ami a Farkasréti temetőben található, közel a művészparcellához.
A Bors egyik olvasója kedden délelőtt járt a budai sírkertben, hogy rendbe tegye egyik elhunyt hozzátartozója végső nyughelyét, aminek szintén nem tettek jót a viharos széllökések. Ekkor látta meg Krisztián sírját, amit bizony sajnos eléggé megtépázott az egész országot letaroló armageddon.
„Még kedden is nagyon fújt a szél a temetőben, alig tudtam közlekedni. Próbáltam talpon maradi és eljutni az elhunyt rokonom sírjához, ekkor láttam meg Berki Krisztián sírját. Tudom, hogy nagyon megosztó személyiség volt, én mégis érdeklődéssel olvastam a róla szóló híreket, és nagyon sajnálom azokat, akiket maga után hagyott. Szörnyű, hogy még csak 41 éves volt, tele tettvággyal. A sírja tele volt virággal és szalagokkal. Sajnos a vihar nem tett neki jót, bár szerencsére hamar helyre lehet hozni, ha valaki veszi rá a fáradtságot” – mesélte a Bors olvasója, Katica, aki egy képet is mellékelt a sír jelenlegi állapotáról.
Egy ideje csak arról lehetett hallani, hogy Mazsi egyik luxusnyaralásról a másikra utazik, február végén visszatért Magyarországra. Első útja pedig a temetőbe vezetett, ahol egy sírkövessel egyeztetett néhai férje végső nyughelyéről.
„A temetőben is voltam ma a sírkövessel néhai férjem, Berki Krisztián sírja kapcsán” – fogalmazott Mazsi, hozzátéve, hogy a részletekről nem szeretne beszélni.
A tragikus hirtelenséggel elhunyt üzletembert május 22-én helyezték végső nyugalomra, a gyászolók mind fehér ruhában érkeztek, ez korábban kifejezetten a néhai Fradi-vezér kívánsága volt. A szertartáson részt vett Berki özvegye, Mazsi, aki közös kislányukat, a féléves Emma Katerinát is magával hozta, Hódi Pamela, Berki korábbi élettársa, és közös lányuk, a 9 éves Natika. Rajtuk kívül természetesen rengeteg ismert ember is elbúcsúzott Krisztiántól, ott volt többek között Kökény Attila, Hajdú Péter, Megyeri Csilla, Schobert Norbi és Rubint Réka. A temetés végén Mazsi és a kis Natika fehér galambokat engedtek a levegőbe Krisztián emlékére.
Berki Krisztián megtört édesanyja, Júlia asszony korábban azt nyilatkozta a Borsnak, hogy azt szeretné, ha a fiának egy grandiózus sírkövet emelnének, ami méltó az egyéniségéhez. És amit egyetlen vihar sem tépázhat meg.
Sosem volt még ennél dögösebb!
Utolsó éjszakáját kedvenc filmje társaságában töltötte.
Ez az egyik legfontosabb dolog, amit meg kellett tanulnia.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.