RETRO RÁDIÓ

Dominikáról hazafelé nem vett jegyet L.L. Junior





A zenész nagy tervekkel vágott neki élete utazásának, amiről az induláskor azt sem tudta, hogy meddig tart. Talán nem is érdekelte.



Megosztás
Szerző: Zs.
Létrehozva: 2023.03.21.
L.L. Junior haza látogatás repülőjegy

Két hónapja Dominikán él L.L. Junior, aki a jelek szerint már előre tudta, hogy olyan jól fogja kint érezni magát, hogy talán soha többet nem akar hazajönni onnan... A zenész február elején ült repülőre, hogy megvalósítsa az élete egyik legmerészebb kalandját: hátra hagyva mindent és mindenkit a Karib-térségbe utazott, hogy ott indítsa el az új vállalkozását. 

 

 

Az üzlet a híresség Instagram-oldalának tanúsága szerint jól beindult, a turisták imádják Junior hangját, a kishajókon szervezett koncerteket, a féktelen bulikat. A zenész ki is virult az utóbbi hetekben, amiért nem csak a napsütéses órák hossza a felelős, ott van mellette a kedvese, Dárdai Blanka énekesnő is, aki alig két héttel az elválásuk után szintén ott hagyott csapot-papot és Junior után utazott

 

 

A Ripost legfrissebb információi szerint a páros csak április vége felé jön haza, a pontos időpont azonban nincs meg, mivel – azt beszélik –, hogy L.L. Junior meg sem vette még a visszafelé szóló repülőjegyét.

A kiutazásnál még nem tudta, hogy mikor tud hazajönni. Az időpont sok mindentől függ: hogy tudják lerendezni az üzleti dolgokat a fiúk illetve, hogy indulnak be Junior itthoni koncertjei

– mondta a Ripostnak egy neve elhallgatását kérő zenésztárs.

 





 





Ezeket olvastad már?
Mint egy igazi hercegnő – Berki Mazsi megmutatta, milyen fantasztikusan néz ki estélyi ruhában

Mint egy igazi hercegnő – Berki Mazsi megmutatta, milyen fantasztikusan néz ki estélyi ruhában

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Újabb részletek láthattak napvilágot Katalin hercegné betegségét illetően

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

Izmos nő tűnt fel Esztergályos Patrik oldalán: „Egy izgalmas utazás kezdete”

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

"Én hiszek neked, és kiállok melletted Varga Judit!" – Vasvári Vivien is Varga Judit oldalán áll

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás