Az FBI különleges ügynökei megérkeznek Magyarországra! November 7-én mutatja be a TV4 az FBI International című sorozatot, amely a rendkívül sikeres széria harmadik – egyben leglátványosabb – spin-offja. A hollywoodi akció/krimi- és kémsorozat különlegessége, hogy szinte teljes egészében Magyarországon forgatták.
A sorozatot az Emmy-díjas Dick Wolf jegyzi, akinek az Esküdt ellenségeket (Law & Order) is köszönhetjük. Az FBI javarészt hazai földön ténykedik, azonban a forgatókönyv szerint van egy kis nemzetközi divíziójuk, amely amerikaiak életét menti – legyenek bárhol a világon.
Az elit csapat Scott Forrester különleges ügynök vezetésével Budapesten építi fel főhadiszállását, innen indulnak küldetéseikre. Az ügynökök között az egyik az informátorok sűrű hálózatát mozgatja, a másik a gyanús pénzmozgásokat figyeli a kibertérben, de nyelvzseni és stratégiai géniusz is van a soraikban. Fegyvert csak ritkán vihetnek magukkal a titkos küldetéseikre, így leginkább az eszükben, a képességeikben és az öklükben bízhatnak.
Az FBI Internationalt javarészt Magyarországon forgatták, a stáb hónapokig dolgozott különböző helyszíneken. Hol Pest belvárosa, hol a budai Vár tűnik fel a képsorokon, de látható a tököli repülőtér, sőt Székesfehérvár és Biatorbágy egy-egy részlete is. Szegeden a madridi jeleneteket vették fel, a terekből „plázák” lettek, a rektori hivatalból pedig amerikai nagykövetség.
A főszerepet a Dr. Csont és a Hazug csajok társaságából ismert Luke Kleintank alakítja, de feltűnik a pörgős sorozatban Heida Reed, Vinessa Vidotto és Carter Redwood is. Az FBI-széria (FBI New York különleges ügynökei, FBI Most Wanted) a CBS saját gyártású sorozata, amely hatalmas sikerrel fut Magyarországon és a világon egyaránt. A magyar nézők november elejétől láthatják a friss sorozatot, és felkiálthatnak, ha olykor ismerős a háttér. Az FBI Internationalt – a korábbi FBI-szériákhoz hasonlóan – a Network4 csatornáján, a TV4-en mutatják be.
FBI International november 7-től minden hétköznap 20:00-kor a TV4 műsorán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre