RETRO RÁDIÓ

"Az én hibám is volt, hogy megromlott a kapcsolatunk Petivel" - Curtis őszintén beszélt a Majkával való szakításáról





Óriási vihart kavart Curtis és Majka szakítása, de a kedélyek azért már lecsillapodtak azóta. Curtis mindenesetre a saját produkciójára koncentrál és nem a múltra.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.11.30.
Curtis Majka

"Mostanában elkezdődtek a próbák, márciusra kész a Curtis Live szuperprodukció, ami akkora lesz, mint a Petivel közös show. Nagyon hiszek benne, és a koncertszervezőktől érkező visszajelzések is pozitívak. Lesz egy férfi és két női vokalistám, a zenészek, de itt én leszek a frontember, engem támogatnak majd a zenésztársak. Korábban csak papíron voltam frontember, valójában mindig azt éreztem, hogy második vagyok. De ezt már elengedtem. Meg igazából nem szeretem a konfliktusokat, úgyhogy lehet, hogy az én hibámból alakult így ez a történet, mert nem álltam bele, nem harcoltam a magam igazáért. Mindenesetre örülök, hogy ez lett a vége, egyébként pedig köszönöm az elmúlt tíz évet Petinek és a zenekarnak is. Szerintem neki is élete legsikeresebb időszaka volt, a legnézettebb, leghallgatottabb dalokat együtt készítettük. De 33 évesen itt az ideje, hogy a saját kezembe vegyem a dolgaimat, az életemet" - mondta Curtis a hot! magazinnak. 

 

Nem gondolkodik a közös jövőn

Curtis nem gondolkodik azon, hogy valaha összeáll-e Majkával. Most azon dolgozik, hogy a Curtis-produkció működjön. 

"Persze az idő mindent megszépít, én nem haragszom rá. Ha egyszer, mindkettőnk számára egyenlő feltételekkel lesz egy 20 éves Belehalok Aréna-buli, annak részemről biztosan nem lesz akadálya. De csak és kizárólag akkor, ha egyenlő feltételekkel, egyenlő felekként lépünk színpadra" - mondta.

A rapper nem egyedül birkózik meg a nehézségekkel: "Szakember segítségét kértem, pszichológus segít, hogy tudjam kezelni a konfliktusokat, a sikert, a kudarcot, mert ez volt nekem igazán nehéz. Kellett egy olyan ember, akivel úgy tudok beszélni, hogy nem egy hozzám közel álló valaki, hanem egy külső szemlélő, aki kívülről látja az én sztorimat, és nem akarja azt mondani, amit hallani szeretnék. Ha kell, azt mondja, hogy f*** vagyok. Például miatta is mondom, hogy az én hibám is volt, hogy megromlott a kapcsolatunk Petivel. Amikor először szétmentünk, nem kellett volna visszamennem ugyanolyan feltételekkel, mint ahogy és amiért otthagytam. Szólnom kellett volna, hogy ez már abban a formában nem működik" - mondta.

Ha kíváncsi vagy milyen Curtis viszonya a családjával és a kisfiával és hogyan vélekedik minderről, keresd a hot! magazin ma megjelenő lapszámát. 

 

 









Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás