Váratlan fordulat, ő lehet Dua Lipa új szerelme

Ha hinni lehet a pletykáknak, összejöhetett egymással Dua Lipa és Trevor Noah. A két celebet nemrég egy New York-i étteremben kapták le vacsora közben – írja a Page Six.

Megosztás
Szerző: metropol
2022.10.02. 13:30
vonzódás

Az egyik szemtanú a Daily Mailnek elmondta, hogy szinte izzott a levegő köztük, olyan szorosan ültek egymáshoz. Az informátor azt is elárulta, hogy a vacsora után együtt távoztak az étteremből – írja a Page Six. A 27 éves énekesnő és a 38 éves humorista nem tudott parancsolni az érzelmeiknek, többször átölelték és megcsókolták egymást. A londoni születésű popsztár fekete dzsekit és kék farmert viselt.

A világhírű énekesnő, Dua Lipa a hosszú kapcsolat híve, 2013-tól egészen 2017-ig egy párt alkotott modell szerelmével, Isaac Carew-al, akivel aztán 2018-ban ismét fellobbantották a tüzet. Kapcsolatuk azonban másodjára már nem bizonyult olyan tartósnak, ugyanis egy év után ismét úgy döntöttek, külön utakon folytatják.

Az énekesnő azonban nem sokáig maradt szingli, hamarosan ismét belevetette magát a pasizásba, és rá is talált a szerelem Anwar Hadid személyében, aki Bella és Gigi Hadid szupermodellek testvére. Ám ez a kapcsolat se bizonyult tartósnak, végül tavaly decemberben szakított egymással a sztárpár.

Noah legutóbbi kapcsolata tavaly májusban ért véget. A humorista előző barátnője Minka Kelly volt, akivel 2020 óta voltak együtt.

Dua Lipa újra szerelmes Fotó: AFP
Ezeket olvastad már?
Magyar lány a milliárdos szexragadozó hálójában! Film készül Epstein rémtetteiről

Magyar lány a milliárdos szexragadozó hálójában! Film készül Epstein rémtetteiről

Elég bizarr! Kiderült, mit rejt Elon Musk éjjeliszekrénye

Elég bizarr! Kiderült, mit rejt Elon Musk éjjeliszekrénye

Megmutatjuk az utolsó szakállas fotót a Tündérkert pasijairól

Megmutatjuk az utolsó szakállas fotót a Tündérkert pasijairól

Pap Dorcit egy ismeretlen férfi karjaiban kapták lencsevégre – Fotó!

Pap Dorcit egy ismeretlen férfi karjaiban kapták lencsevégre – Fotó!

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik