RETRO RÁDIÓ

Nem szegte kedvét Mazsinak a kiesés a Dancing with the Stars-ból, ezt tervezi





Rengeteg ember szívéhez ért el.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.31.
Dancing with the stars

A Dancing with the Stars-ból való kiesésük után Berki Mazsi a TV2 Mokka című műsorában Skyepon jelentkezett be, és mesélt élményeiről. Mint mondta: „Ez egy csodás út volt, amit bejárhattam Ferivel.” -

Elmondása szerint nagyon nehéz volt átvinni az érzéseit a táncba, ezt jól mutatja az is, hogy egyedül csak a múlt heti bécsi keringőnél sikerült csak. A kiesés ellenére Mazsi egyáltalán nem csalódott, sőt azt tervezi, hogy a kislánya születésnapjára meghívja tánc partnerét Bonyhádi Ferit is.

A rajongók visszajelzésére utalva, Mazsi azt mondta, hogy rengeteg üzenetet kapott, és örül annak, hogy sokan belőle merítenek, és annak is, hogy másokat tud motiválni.

 

Volt olyan néző, aki sírva mondott köszöntet Mazsinak.

 

Berki Krisztián egykori felesége szerint mivel rendkívül sokat tanult, így nem kizárt az sem, hogy a jövőben újra együtt lépjenek fel majd Ferivel. Arra a kérdésre, hogy mi volt számára a legnagyobb nehézség a celeb úgy felelt: a mozdulatainak a finomítása, ami rendkívül sok erőt kivett belőle.

A műsorban a partnere azt mondta, nem volt olyan megterhelő a produkció, mint ahogyan az előtte gondolták. A profi táncos szerint bár voltak hiányosságok, mégis nagyon motivált volt Mazsi az egész műsor idején, ráadásul a közönségtől is sok támogatást kaptak.

A teljes riportot itt tudod megnézni.

 





Ezeket olvastad már?
Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

Balesetet szenvedett a Marvel-filmek sztárja: súlyosan megsérült, rajongói nagyon aggódnak

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Megszakad a szívem” – kegyetlen dolgot tett a családjával Meghan Markle

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

„Szeretném a hátralévő éveimet egészségesen tölteni, sokáig itt lenni” – Kökény Attila 49 éves lett, elárulta, mi nyújt neki vigaszt

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Hoppá! Rúdtánc közben kapták le háromgyerekes magyar színésznőt, mindene kilátszott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás