A Tündérkert miatt változtatott nevet Bulla Kristóf

Németh Kristófként anyakönyvezték a fiatal színészt, de idősebb kollégája iránti tiszteletből, - ugyanis a színházi tradíció így tartja, hogy a pályára frissen belépőnek illik megváltoztatni a nevét – Bulla Kristófként debütál a Tündérkert jóképű Kornis Boldizsárja, akinek felmenői között a filmes legenda, Bulla Elma is megtalálható.

Megosztás
Szerző: metropol
2022.10.05. 16:00
kulisszatitkok

Komoly döntést hozott a jelenleg is forgó Tündérkert című történelmi thriller Kornis Boldizsárját alakító Bulla Kristóf. A fővárosi fiatalember néhány évvel ezelőtt Budapestet hátra hagyva, barátai tanácsára a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója lett, majd a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött. A határon túli közönség Németh Kristófként ismeri őt, ám a magyarországi színházba járók és sorozatbarátok már hosszú évtizedek óta ezen a néven ismerik a Fórum Színház igazgatóját, ezért Kristóf úgy döntött, nevet változtat.

Bulla Kristóf filmszínészként a Tündérkertben debütál Kornis Boldizsár, erdélyi főnemes szerepében Fotó: Megafilm/Dombóvári Tamás

Ezért választotta a Bulla nevet

„Kicsit gondolkodnom kellett rajta, hogy milyen vezetéknevet vegyek fel. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója, Pál D. Attila – aki Nagy Andrást alakítja a Tündérkertben- elárulta, hogy a 'bulla' szó a román nyelvben Mórickát jelent. Ez kicsit elbizonytalanított. A névváltoztatás egyébként azért merült fel, mert Németh Kristóf ismert színész évek óta a pályán, vagyis ez egy „foglalt színésznév”. Mivel azonban rokoni szál fűz a néhai legendás színésznőhöz, Bulla Elmához, a román jelentés ellenére maradt a Bulla név” – mesélte a Megafilm produkciójának szereplője.

Madarász Isti rendező (hátul középen) és az erdélyi színész csapat, akik kollégájukat eddig Németh Kristófként ismeték. Még ők is szokják, hogy Bulla néven mutatkozik be a fiatal színész. Fotó: Megafilm/Dombóvári Tamás

Véres, csavaros, szexi

A Helmeczy Dorottya - Kálomista Gábor producerpáros nevével fémjelzett sorozat forgatási munkálatai már javában zajlanak. A hírek szerint egy izgalmas, véres és szexi sorozatra számíthatnak jövőre a nézők. Ezt a színész is csak megerősíteni tudta, ugyanis a közelmúltban neki is egy izgalmas és igen nehéz jelenetben kellett helytállnia.

Többek között Kálloy Molnár Péterrel is van közös jelenete Kristófnak Fotó: Megafilm/Dombóvári Tamás

”Nem fogok spoilerezni, hiszen annyira izgalmas a történet, hogy minden epizódban történik egy-egy nem várt csavar valamennyi fontos karakterrel, de annyit elárulhatok, hogy a hűséges, ám lobbanékony természetű Korins Boldizsárként – aki egy erdélyi főnemest és Háromszék főkapitánya - egy fontos monológot kellett előadnom, elég extrém körülmények között. Többek között sárban fetrengtem, az eső is esett, úgyhogy a nap vége felé egy kicsit fáztam. A Tündérkert egyszerre egy véres politikai krimi, komoly történelmi dráma és fülledt, kosztümös sorozat. Azt hiszem, mindezek a keveredése adhatja meg a sorozat változatosságát és izgalmát„ – mesélte Kristóf, aki hozzátette, maga is rajongója a monumentális sorozatoknak. ”A Trónok Harcát végig követtem, most pedig a Sárkányok Háza spin-off sorozatot nézem. Daemon Targaryen a kedvencem.„

 

Ezeket olvastad már?
Elég bizarr! Kiderült, mit rejt Elon Musk éjjeliszekrénye

Elég bizarr! Kiderült, mit rejt Elon Musk éjjeliszekrénye

Megmutatjuk az utolsó szakállas fotót a Tündérkert pasijairól

Megmutatjuk az utolsó szakállas fotót a Tündérkert pasijairól

Pap Dorcit egy ismeretlen férfi karjaiban kapták lencsevégre – Fotó!

Pap Dorcit egy ismeretlen férfi karjaiban kapták lencsevégre – Fotó!

Fejős Éva ecsetre cserélte a billentyűzetet

Fejős Éva ecsetre cserélte a billentyűzetet

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik