RETRO RÁDIÓ

„Más dolgok fontosak” - Weisz Fanni elárulta, hol keresi a szerelmet





A modell vasárnap ünnepli 30. születésnapját, ennek kapcsán nézett vissza eddigi életére, megvalósult terveire és az álmaira.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.17.
születésnap

Weisz Fanni vasárnap ünnepli 30. születésnapját, és bár egykor azt tervezte, ennyi idősen már anyuka lesz, de most úgy érzi, még nem jött el az ideje a gyermekvállalásnak. A családi élete sem mindig úgy alakult, ahogy remélte: a húszas évei közepén megházasodott, majd elvált, egy időre elszakadt a családjától, de rendezte kapcsolatait szeretteivel. Nemrég pedig belefogott saját vállalkozásába is, és folyamatosan új ötleteken dolgozik.

 

Fotó: Metropol/Markovics Gábor

„Ha a karrieremre nézek, akkor folyamatosan fejlődöm, és tanulok a hibáimból, a magánéletemet viszont más szereplők is befolyásolják. Kicsit másképpen terveztem, így ebből is tanulva ma már nem tervezek, maximum álmodom róla, a sorsra bízom, és igyekszem úgy alakítani az életemet, hogy jól érezzem magam benne” – mesélte a Blikknek Fanni, aki minden születésnapját egyformán várja, az ilyenkor kapott kedvesség és figyelem egész évre feltölti. Azt reméli, idén harmincszor annyi kívánságom lehet.

Bár sokakat megrémít, mikor harminc szál gyertya áll a tortájukon, a siket modell nem tartozik ebben a csoportba. „Nem érzek magamon különösebb változást, csak furcsa belegondolni, hogy már 30 éves leszek. Másképpen látom már a világot, más dolgok fontosak. Érzem, hogy elmúltak a gyermekévek, és egyre magabiztosabb vagyok a döntéseim terén, érzem a felelősség súlyát a vállamon.”

A szépséges modellt szerencsés génekkel áldották meg az égiek, egyelőre nem kell a ráncaival foglalkoznia, viszont szépsége és alakja megőrzésére mindig is nagy hangsúlyt fektet.

 

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Weisz Fanni (@realweiszfanni) által megosztott bejegyzés

Fanni kislány kora óta arról álmodozik, hogy egyszer édesanya lesz, és ugyan erre eddig még nem került sor, nem szomorkodik: úgy véli, még nem késett le a gyermekvállalásról. Azt is megtanulta az évek alatt, hogy minden okkal történik, és szerinte még nem volt itt az ideje annak, hogy anya legyen.

Ugyan egy időre eltávolodott édesanyjától, a viszonyuk mostanra újra felhőtlen, viszont a nagy baráti társaságok már sokkal kevesebb időt kapnak a modell életéből. „Ahogy az évek száma nő, úgy csökken az igaz barátok száma. Anyával a kapcsolatom ugyan olyan szoros, mint régen, csak már pontosan tudom, mennyire fontosak vagyunk egymásnak.”

Fanni jelenleg szingli, de nem zárkózik el egy újabb kapcsolat gondolatától. Az internetes ismerkedéstől viszont ódzkodik, ott túl sok a hazugság, sosem lehet, tudni, mi a valóság, ezért követőinek is azt tanácsolja, maradjanak inkább a hagyományos randevúzási, ismerkedési módszereknél - ő is ezt teszi.

Az évek alatt azt is megtanulta, hogy mindenért tennie kell. Hamarosan táskamárkát dob a piacra, és egyre jobban foglalkoztatja a környezettudatosság is. „Annyi ötletem volt, hogy milyen táskát hordanék szívesen, hogy arra gondoltam tervezek magamnak egy táskát. Elmentem egy workshopra, és csak úgy jöttek az ötletek, hogy milyen színe, díszítése és formája legyen. Otthon érzem magam ebben, talán másoknak is tudok vele örömet okozni. Minden táskában lesz egy üzenet és megjelennek a jelnyelv motívumai. Ez nagyon fontos nekem. E mellett foglalkoztat, hogyan lehetne praktikus és energiatakarékos otthont létrehozni, amivel csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat, ezen is dolgozom éppen” – árulta el a terveit a modell.





Ezeket olvastad már?
Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás