
Mi történt? Gömöri András Máté könnyekben tört ki – videó
Polyák Lilla férje könnyek formájában nem igazán szokta kimutatni az érzelmeit.
A luxusfeleség bár még gyerekkorában megtanult biciklizni, évekig nem pattant nyeregbe. Amikor ismét biciklizésre adta a fejét, kiderült, hogy teljesen elfelejtette, hogyan kell hajtani a kétkerekűt.
Igazi örökmozgó hírében áll Köllő Babett, akinek mindennapjait már a televíziós forgatások és a műsorvezetés határozza meg az utóbbi időben. A luxusfeleség azonban soha nem felejtette el, hogy honnan indult.
„Bonyhádon nőttem fel, nálunk alapfelszereltség, hogy az ember lánya főz, mos, takarít. Én például a mai napig főzök, a nyár folyamán uborkát is raktam be savanyúságnak. Nekem ez természetes, csak sokan nem nézik ki belőlem, hogy ilyen »hétköznapi« vagyok” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Köllő Babett, aki gyerekkorában még egészen más életet élt, mint most.
„Bonyhádon rengeteget közlekedtem biciklivel, teljesen természetes volt, hogy ahova lehetett, oda biciklivel mentem. Aztán megváltozott az életem, és kimaradt jó pár év, amíg nem ültem biciklire. Nemrég újra megkíséreltem, és katasztrófa volt. Összevissza mentem, életveszélyes voltam, és be kellett látnom, hiába mondják azt, hogy aki egyszer megtanult biciklizni, az soha nem felejti el... nekem ez mégis sikerült! Mindenkinek jobb, ha én soha többet nem biciklizem” – mondta nevetve a szőkeség, aki ettől függetlenül imád sportolni.
„Fontos számomra a mozgás, kifejezetten jólesik, ha sportolhatok, mert a segítségével »kimozgom« a stresszt. Leginkább edzőterembe járok edzeni, nekem ez jött be, nagyon szeretem” – mondta a Sláger Reggelben Köllő Babett.
Polyák Lilla férje könnyek formájában nem igazán szokta kimutatni az érzelmeit.
Egy tragikus veszteség, amely alapjaiban rázta meg az életét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre