„Elég nagy büntetés Dávidka halála…” – senki sem elégedett az L.L. Junior kisfiának ügyében hozott ítélettel





A szemtanúk egészen mást láttak, mint amit Hopp Csilla és P. Carmen vallott a bíróságon. A megrendítő témájú perben végül úgy ítélkezett a bíró, hogy nem történt bűncselekmény, ezért a vádlottat felmentette. L.L. Junior eddig sosem kommentálta a bírósági eljárás kapcsán napvilágot látott híreket, most azonban kivételt tett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.15.
tragédia

Tanúkihallgatással folytatódott P. Carmen pere. A fiatal nőt azzal vádolja a Fővárosi Főügyészség, hogy az ő felelőssége volt Lesi Dávidka testi épsége, és mivel a gyermek halálos autóbalesetet szenvedett, P. Carment gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták – írja a Bors.

A három éve, 2019. augusztus 31-én történt tragédia árnyéka a mai napig rávetül mindenkire, aki véletlenül a helyszínen tartózkodott és szemtanúja volt a szörnyűségnek. Az ügyben lefolytatott második tárgyalási napon ketten vallottak arról, hogy ők pontosan mit láttak a baleset előtti percekben, illetve közvetlenül utána.

A szemébe mondta, másképp emlékszik

Az egyikük egy középkorú férfi, aki így emlékezett:

– A trolimegállóban várakoztam a családommal a baleset időpontjában. Arra emlékszem, hogy messziről láttam Hopp Csillát és társaságát, a velük lévő egyik gyermek a felnőttekkel maradt a piros jelzés miatt a járdaszigeten, aztán csak a szemem sarkából láttam, hogy megindul a kicsi. Nem láttam, hogy bárki fogta volna a kezét, erről nem tudok nyilatkozni. Az azonban biztos, hogy a gyermek nem szaladgált a felnőttek között, és mögöttük sem, erre nem is lett volna hely, hiszen nagyon sűrűn álltak az emberek.

A tanút szembesítették Hopp Csillával is, aki szótlanul hallgatta az elő­adását. A férfinak rá kellett néznie a gyászoló anyára és be kellett azonosítania, hogy ő állt-e Dávidka mellett… A tanú erre nem tudott válaszolni, azt mondta, hogy nem ismeri fel pontosan, hogy ki állt a gyermek mellett.

Feszült pillanat volt, Hopp Csilla szomorúan nézett a férfi szemébe – írja a Bors.

Mindez azért volt fontos az ügy szempontjából, mert Hopp Csilla és P. Carmen is azt vallotta, hogy Dávidka szaladgált körülöttük, a baleset előtt is a hátuk mögé került, és onnan rohant ki hirtelen az autó elé.

„A mai napig látom a szemem előtt...”

A második tanú egy középkorú nő volt, ő szintén járókelőként volt jelen Lesi Dávid halálos baleseténél. Közvetlen Hopp Csilláék mögött haladt, illetve állt meg annál a zebránál, ahol végül megtörtént a baleset.

Ez a szemtanú szintén azt látta, ahogy a kisfiú nem szaladgált a felnőttek mögött, erre szerinte hely sem volt, mert sűrűn álltak a gyalogosok egymás mellett és mögött, viszont egy fontos részletre hívta fel a bíróság figyelmét: az emlékei szerint Dávidka kezét fogta P. Carmen, és pont odanézett, amikor a kisfiú kirántotta a kezét a rá vigyázó felnőtt szorításából, aztán kiszaladt az úttestre.

A mai napig látom a szemem előtt, ahogy a két kéz kicsúszik a szorításból – mondta megrendülten a szemtanú.

Vagyis egyikük sem úgy emlékezett vissza a balesetre, ahogy arról Hopp Csilla és P. Carmen beszélt…

A perbeszédekben a vád képviselője kifejtette, hogy véleményük szerint olyan nem történhet, hogy egy ilyen baleset megesik, kellő odafigyeléssel elkerülhető lett volna. Ennek az ügynek van felelőse.

– Hopp Csilla kihallgatása után arra jutott a nyomozóhatóság, hogy az édesanya nem gondoskodott arról, hogy a gyermek kellő biztonságban legyen – mondta, majd így folytatta: – P. Carmen pedig nem fogta elég erővel a kisgyermek kezét. Ezért egyértelműen megállapítható – négy különálló tanú vallomására támaszkodva – P. Carmen felelőssége az ügyben. Tudta, tudnia kellett, hogy a közlekedés veszélyes üzem. És azt, hogy egy hároméves gyermektől nem várható el, hogy tisztában legyen a közeledés veszélyeivel, ezért neki kellett volna a testi épségét megvédenie.

„Semmi sem hozza vissza a fiamat”

A védelem szerint nem volt kérdés, hogy büntetőeljárás indul az ügyben, hiszen meghalt egy kisfiú. Ugyanakkor azt mondta, hogy sajnálatos módon – bármennyire nehéz is belegondolni – egy ilyen baleset bárkivel előfordulhat, akinek kicsi gyereke van. P. Carmen ügyvédje szerint maximum hanyagságról lehet szó ebben az ügyben, ami semmi esetre sem büntetőjogi kérdés.

A védelem felmentést kért, a bíróság pedig egyetértett az ügyvéd érvelésével. P. Carment bűncselekmény hiányában felmentette. Az ügyészség azonban fellebbezett.

A Bors megkereste az ügyben L.L. Juniort is, aki a tragédia óta egyszer sem kommentálta a bírósági eljárás kapcsán napvilágot látott híreket, most azonban kivételt tett.

Nem létezik helyes ítélet a kisfiunk halálának ügyében. Semmi sem hozza vissza a fiamat – mondta megtörten a Borsnak az énekes, akivel Hopp Csilla is egyetértett.

– Ugyanazt tudom mondani, mint Laci – fűzte hozzá sírva.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás