Tragikus balesetet szenvedett az extrémsportokért rajongó szépségkirálynő, Tanya Pardaz. A 21 éves hölgy nem élte túl a zuhanást.
A szépségkirálynő nem nyitotta ki időben az ejtőernyőt és a mélybe zuhant – illusztráció, Fotó: MTI
A több mint 100 ezer követővel rendelkező influenszer először ugrott ki gépből és nem sikerült időben kinyitnia az ejtőernyőt. A Torontói Egyetem filozófiahallgatóját kórházba szállították, de semmit sem tudtak tenni a megmentéséért – írja a Ripost.
Az áldozat barátja, Melody Ozgoli több mint 10 évig ismerte Tanya Pardazt, akivel még az iskolában barátkoztak össze. A Barrie Today helyi hírportálnak elmondta: „Az egyik kedvenc témája az élet értelme és a túlvilági élet érdekessége volt. Nemrég még beszéltem vele. Ez az egész csak egy rossz vicc lehet. Képtelen vagyok felfogni.” Hozzátette: „Kalandvágyó volt, és mindig új, izgalmas dolgokat próbált ki. Az ejtőernyős ugrás egy újabb szórakoztató kaland volt számára.”
A szépségkirálynő halála miatt már a rendőrség is nyomoz.
A TikTokra Tanya Pardaz augusztus 22-én posztolt utoljára, és a videó alatt kommentben rengetegen búcsúznak a fiatal nőtől.
„Nyugodj békében szépség, hiányozni fogsz a világnak” – írta az egyik rajongója.
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.