Egyre jobban eldurvult L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Metropol

Az elválás, úgy tűnik, mégsem volt annyira barátságos. Most ugyanis az énekes azzal vádolja nyilvánosan volt párját, hogy nem tett semmit azért, hogy működjön a kapcsolatuk, illetve hogy rendbe hozzák a házasságukat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.08.26.
durva balhé

Békében engedték el egymás kezét

A hónap elején egy udvarias nyilatkozatban tudatta a világgal L.L. Junior, hogy végleg véget ért a házassága Körtvélyessy Kingával. A zenész második felesége már el is költözött a közös otthonukból, és bár békében intettek búcsút egymásnak, egyikük sem tervezi az újrakezdést.

„Brutálisan hangzik, de Kingával mi egymást lelkileg kivéreztettük, és mielőtt mindketten jobban sérültünk volna, egymást tisztelve és a gyerekek érdekeit szem előtt tartva, elengedtük a dolgot. Úgy véltük, jobb így, mint balhésan, veszekedve élni” – mondta akkor Junior a Borsnak.

„Mindenből felállok” – fogalmazott Kinga Fotó: Bors

Nyilvánosan borította ki a bilit Junior

A hír megjelenése után nem sokkal aztán bonyolódni kezdett a történet, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ez az elválás mégsem volt olyan barátságos…

Előbb arról szóltak és szólnak ma is a hírek, hogy az énekes összejött Dárdai Blanka, BRENKA művésznevű énekesnővel, (amit egyébként a mai napig tagadnak a felek), aztán szerda este robbant az igazi bomba: L.L. Junior egy dühös hangvételű Instagram-posztban – amit azóta ugyan törölt, de az interneten mindenhol fellelhető – borította a szennyest a gyanútlan közönsége elé. Itt Junior nem finomkodott:

„Az Insta és a timewasting (felesleges időtöltés – a szerk.) Reddit-kommentek olvasása helyett a kanapéról kellett volna felállni néha és a családdal törődni vagy legalább velem együttműködni! Most hagyjuk abba az áldozati szerepjátszást, és a kamu kulturális különbségeket kérlek… Inkább élvezd az új Range Rovert és óvd a lányom a bulvár fogyasztásától, mert elég rossz példák vannak a közvetlen közelében… Ezzel itt és most le is zártam (mondjuk már egy hónapja megtettem 12 hónap próbálkozás után). Hogy az embereknek mennyi idejük van…” – írta L.L. Junior a hivatalos Instagram-oldalának Storyjába, amit körülbelül egy óra után letörölt.

Junior nem finomkodott bejegyzésében, amit egy óra múlva törölt is Fotó: Instagram

Közösségi oldalakon terjednek a pletykák

A kiborulását valószínűleg Körtvélyessy Kinga posztja okozta, a párja ugyanis egy rövid, de annál sokatmondóbb posztot tett ki szintén az Instagramjára: „Mindenből felállok.

Hogy pontosan mit akart ezzel üzenni, azt nehéz megfejteni, lehet, hogy a rossz kapcsolatból való kilépésre utalt, esetleg arra, hogy emelt fővel lép tovább még akkor is, ha a különböző közösségi oldalakon érdekes kommentek láttak napvilágot a napokban. A bejegyzések fiatal nőktől származnak, és jellemzően arról szólnak, hogy milyen bulikban látták a híres zenészt, és miket csinált ott… Hogy ezek a pletykák igazak vagy sem, azt nem tudni, az viszont valószínű, hogy eljutottak Kingához is a hírek, aki ettől dühbe gurult.

Nehéz kitalálni, hogyan folytatódik tovább a történet. Körtvélyessy Kinga mindenesetre hallgat, lapunk megkeresésére nem kívánta kommentálni a történéseket, ahogy L.L. Junior is mélyen hallgat egy nappal a nyilvánosságra hozott posztja után. A Bors megkereséseire nem reagált.

Hivatalos Instagram-oldalán tette közzé gondolatait L.L. Junior Fotó: Markovics Gábor (MG) Ripost

Napra pontosan egy évvel ezelőtt szakítottak először

Körtvélyessy Kinga és L.L. Junior 2021 augusztusában jelentették be először, hogy különköltöznek, mert nem működik a kapcsolatuk. Akkor – bár keveset nyilatkoztak az okokról – arra engedtek következtetni, hogy a kulturális különbség volt az elválás oka, Kinga ugyanis nem szerette volna gyakorolni a roma szokásokat, melyekhez L.L. Junior viszont ragaszkodott.

A házaspár még párterápiára is járt, és bár mindketten fogadkoztak, hogy igyekeznek helyrehozni a házasságukat, a jelek szerint nem jártak sikerrel.









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.