Neymar csalás és korrupció vádjával áll bíróság elé





Neymar, a Paris Saint-Germain brazil labdarúgója október 17. és 31. között áll bíróság elé Barcelonában csalás és korrupció vádjával.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.28.
ítélet

A büntetőeljárás meglepően lassan halad, hiszen több mint öt évvel ezelőtt, 2017. február 20-án derült ki, hogy a csatárnak bíróság elé kell állnia, miután elutasították a fellebbezését.

Az ügy a DIS elnevezésű brazil befektetési csoport panaszával indult. Részben ez a vállalat birtokolta Neymar játékjogát, és azt állította, hogy kevesebb pénzt kapott, mint amennyi jogosan járt volna, amikor a futballista 2013-ban a Santostól az FC Barcelonához igazolt.

Ezután Brazíliában és Spanyolországban is vizsgálatok indultak annak kiderítésére, hogy eltitkolták-e az átigazolási díj egy részét, majd az ügyészség kétéves börtönbüntetést és csaknem 10 millió dollár pénzbüntetést kért Neymarra és az édesapjára. A futballistának ugyanakkor valószínűleg akkor sem kellene börtönbe vonulnia, ha bűnösnek találják, mert büntetlen előéletű.

Az ügyészek 2017-ben a Barcelonára 9 millió, a Santosra pedig 7 millió dolláros bírság kiszabását javasoltak.

Az ügyet 2016 júniusában egyszer már lezárta a bíróság, akkor a támadó klubja 5,5 millió euró bírságot fizetett a spanyol adóhatóságnak a játékos 2013-as átigazolási ügyében. Szeptemberben azonban fordulat történt, a spanyol ügyészség sikeresen fellebbezett az ítélet ellen, így újra megnyithatták az ügyet. A Barcelona Neymar átigazolásakor azt jelentette be, hogy a brazil futballistáért 57 millió eurót fizetett a Santosnak, ám kiderült, valójában közel 100 millió euró volt az összeg, így a klub többmilliós adójárulékot nem fizetett be.

Októberben Neymar mellett Josep Maria Bartomeu és Sandro Rosell is bíróság elé áll az ügyben.

Neymar 2013 és 2017 között játszott a Barcában, mielőtt átigazolt volna - máig világrekordot jelentő 222 millió euróért - a Paris Saint-Germainhez.





Ezeket olvastad már?
„Nincs ennél csodálatosabb érzés a világon!” – Radics Gigi érzelmes vallomást tett

„Nincs ennél csodálatosabb érzés a világon!” – Radics Gigi érzelmes vallomást tett

Köldökig érő dekoltázst villantott a nagymellű modell

Köldökig érő dekoltázst villantott a nagymellű modell

Mészáros Nóra: Minél távolabb van az ember, annál jobban megismeri önmagát

Mészáros Nóra: Minél távolabb van az ember, annál jobban megismeri önmagát

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pitt-tel

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pitt-tel

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás