RETRO RÁDIÓ

Megtörte a csendet Lajcsi ügyvédje: ezt állítja a zsarolásról





Dr. Puskás Ferenc sosem gondolta volna, hogy egyszer fogvatartottként ismeri majd meg a börtönök világát.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2022.06.13.
vád

Pedig megtörtént, miután Galambos Lajos feljelentésben állította, részt vett a „zsarolásában”. Az ügyvéd szerint szó sem volt zsarolásról vagy fenyegetésről – írja a Bors.

Dr. Puskás Ferenc ma is összerezzen, ha a sukorói háza előtt autó fékez. Attól tart, hogy újra rendőrök jönnek és elviszik, ahogyan tették ezt tavaly nyáron, miután Galambos Lajos a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult állítva, hogy 200 millió forintos zsarolás áldozata lett. Ebbe az ügybe keveredett bele a Velencei-tó parti település egykori polgármester-helyettese.

„A fogdán hallottam először a 200 millió forintról.”

– K. K. korábban ügyfelem volt, felhívott és érdeklődött, hogy van-e esélye annak, hogy az ügyészség változtasson a vádindítványon, és Lajcsira végül felfüggesztettet kérjen az eredeti letöltendő helyett a közműlopási ügyben. Én azt válaszoltam, hogy jogi értelemben ennek nincs akadálya – kezdte a Borsnak Puskás.

60 nap a rács mögött

Ezután K. K. és Galambos három alkalommal is egyeztettek a 200 milliós vesztegetési pénzről, de erről én csak a fogdában szereztem tudomást – emlékezett vissza az ügyvéd, aki akkor még nem gondolta, hogy pár nappal később már 60 napot szab ki rá a bíró valamiért, amit nem követett el.

– A lehallgatási jegyzőkönyvekből egyértelműen kiviláglik, hogy fogalmam sem volt a pénzről, ahogyan arról sem, hogy K. K. magas beosztású közéleti személyeket emlegetett Galambosnak, abban bízva, hogy a nevek hallatán meg­győzheti, megér egy vagyont az ő közbenjárása. Hozzátenném, hogy K. K.-nak valójában semmilyen kapcsolata nem volt ezekhez az emberekhez. Ugyanakkor az is fontos, hogy sem korábban, sem pedig később nem fenyegette meg Galambos Lajost, ez egyértelműen kiderül a nyomozati anyagokból. A hangfelvételek azt is bizonyítják, K. K. és Galambos csupán arra kért, hogy öntsek jogi formába kettejük között egy 200 milliós kölcsönszerződést, de ez nem történt meg, hiszen végül hivatalos megbízást erre nem kaptam – jelentette ki Puskás.

Dr. Puskás Ferenc, Lajcsi ügyvédje Fotó: Bors

„Nem tudtam a kvázi vesztegetésről”

– Galambos Lajos azt nyilatkozta a feljelentéskor, hogy én a találkozásunkkor mindenben megerősítettem K. K. szavait, vagyis a 200 millió forintra vonatkozó részt is. A bibi csak annyi, hogy ezen a találkozón maga Galambos rögzítette a beszélgetésünket. A felvételen pedig egy szó sem hangzik el pénzről, tehát igazolja, hogy nem tudtam a kvázi vesztegetésről. Annyi történt, hogy K. K. azt remélte, hogy keres egy „kis” pénzt a tudtom nélkül… – mondta a meghurcolt ügyvéd.

Lajcsi: Velem nem érdemes szórakozni

Galambos Lajos néhány nappal korábban még újabb fenyegetésről beszélt, vagyis állította, a zsaroló, vagy zsarolók újabb üzenetet küldtek neki.

– Jött egy nagyon kellemetlen tartalmú, fenyegető üzenet, de ezzel nem voltam egyedül, mert az ügyvédemnek is küldtek hasonlót. Nem volt nehéz kitalálni, hogy finoman szólva is köthető a zsarolóimhoz – kezdte Lajcsi, aki habozás nélkül tette, amit kell, vagyis továbbította a sorokat a Központi Nyomozó Főügyészségnek. A trombitás hozzátette, ha vele bármi történne, a hatóságok tudják, merre kell indulniuk.

Galambos Lajos Lajcsi Fotó: Metropol

Veszélyben az ügyvédi szakma

Dr. Puskás Ferenc szerint a szövevényes ügy nem csak őt, de a teljes ügyvédi szakmát kínosan érinti.

– A gyanúsításom a teljes magyar ügyvédség jogbiztonságát érinti, hiszen az ügyvédi törvény egyértelműen fogalmaz. „Egy ügyvéd kizárólag írásban vállalhat el megbízást…”. Ez pedig az én esetemben hiányzott. A tényállás nem volt alkalmas arra, hogy az alapján velem szemben gyanúsítással éljen. Magyarán, elég volt Galambos Lajosnak a valóságot nélkülöző kijelentése, hogy engem 60 napra megfosszanak a szabadságomtól. Remélem, hogy ez egy egyedi eset volt – mondta az ügyvéd.





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás