RETRO RÁDIÓ

Hosszú Katinka őszinte vallomása: így élte meg az Iron Lady-s időszakot





A háromszoros olimpiai bajnok úszónk beszélt a Shane Tusup alatti időszakról, és arról is, hogy még milyen céljai vannak az úszással.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.08.
kendőzetlen őszinteség

Hosszú Katinka a Rádió 1 Balázsék című műsorának volt a vendége annak kapcsán, hogy május 12-én megjelenik életrajzi dokumentumfilmje, a Katinka. Az úszó nemrégiben ünnepelte 33. születésnapjá, édesapja pedig egy halászlével várta őt.

Május 12-től látható a mozikban a Katinka című film Fotó: Nemzeti Sport

A beszélgetés során szóba került, hogy mi inspirálta őt a film elkészítésében, de természetesen szó esett korábbi férjéről és edzőjéről Shane Tusupról és új edzőjéről és párjáról, Gelencsér Mátéról.

Hosszú Katinka azért döntött úgy, hogy elkészíti a dokumentumfilmet, hogy ő is úgy inspirálja ezzel a mai gyerekeket, ahogy anno neki rengeteget számított az „ezerszer végignézett” doku az ő hajdani példaképéről, Egerszegi Krisztináról.

A korábbi edzője, egyben férje, Shane Tusup oldalán sikert sikerre halmozó, a 2016-os riói olimpián három arany- és egy ezüstéremmel csúcsra ért magyar világsztár többek között elmondta: „Az Iron Lady-üzemmód egy robotüzemmód, ott az érzelmek le voltak kapcsolva, csak feladat volt és annyi, semmi más nem számított. Ez egy darabig tök jó is, jönnek az eredmények, de aztán elmúlik öt-hat év és elgondolkodsz: Jó, akkor most pihenek egy kicsit, de mit is szeretek csinálni a szabadidőmben? És nem jutott eszembe semmi” – emlékezett vissza Hosszú Katinka.

Sikersorozata a 2021-es tokiói olimpián tört meg, de ő is érezte, hogy a koronavírus kizökkentette régi formájából.

„Akkor ugye leállt minden. Tudom, hogy mindenkinek nagyon durva volt az az időszak, de én hirtelen ott találtam magam azzal az önmagammal, akit hat évig mindig elnapoltam. Akkor a család is megijedt, mindenki új hobbit akart találni nekem. A szülinapomra kaptam fuvolát, festőszettet, túrabakancsot” – sorolta Katinka nevetve.

Hosszú Katinka és Shane Tusup válása nagy port kavart, azonban a háromszoros olimpiai bajnok

szeme előtt már a következő világbajnokság lebegett.

„Alapvetően abban az időszakban az úszás volt nekem az, ahol kiadtam magamból minden dühöt meg tüskét, ami bennem volt. Ezeket mindig az úszásban vezettem le, meg akartam mutatni mindenkinek és magamnak is, hogy újra világbajnok leszek” – idézte föl az úszósztár azt az időszakot.

Mára azonban már szakított a régi „robotüzemmóddal”: jelenleg azt próbálja elérni, hogy a 96 rangos nemzetközi (Európa- és világbajnoki, olimpiai) éremből álló gyűjteményét 100-ra gyarapítsa” – de úgy, hogy új párja, Gelencsér Máté oldalán az úszás mellett már a civil életét se szorítsa teljesen háttérbe.

„Ha hosszú életem lesz, akkor megérte, mert van még időm bepótolni. Elkezdtem” – válaszolta Katinka arra a kérdésre, hogy most, 33 évesen visszatekintve megérte-e az életéből 25 évet belefeccölnie a profi sportpályafutásába.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Katinka Hosszu (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés

Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!

 





Ezeket olvastad már?
Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában - Videó

Megdöbbentő, mit talált Wolf Kati a táskájában - Videó

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

Korda György 85 évesen újra stúdióba vonult

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás