
Kálloy Molnár Péter bevallotta: gátlástalan is tud lenni
Kálloy Molnár Péter elárulta, hogy a színpadon és a filmekben szereti eljátszani a negatív karaktereket, mivel azok mindig érdekes kihívásnak bizonyulnak. A TV2 legújabb sorozatában, a Pepében egy polgármestert alakít.
Kálloy Molnár Péter úgy érzi, a legújabb szerepe nagyon hálás feladat, ezért nagyon élvezte, hogy a TV2 új sorozatában a polgármestert alakíthatja.
„Negatív szerepeket mindig hálás játszani”
„Azt mondják – és én ezzel teljesen egyetértek –, hogy negatív szerepeket hálás játszani, mivel meg kell találni azt, hogy legbelül hogyan gondolkodik a karakter” – mondta Kálloy Molnár Péter, aki különösen élvezte, hogy egy gátlástalan polgármester szerepébe bújhatott.
„Mindig kihívás, hogy egy olyan figurát jelenítsünk meg, amilyen akár az életben is létezhetne. Valaki, akire a nézők ráismerhetnek” – mondta Péter.

Nem szeret tündökölni
Kálloy Molnár Péter úgy fogalmazott: nem sok, de azért akad pár közös tulajdonság közte és a filmben alakított polgármester között.
„Én is tudok nagydumás lenni, mint ő. Talán még annyi, hogy lendületes és energikus, de ezen kívül semmilyen más közös jellemzők nincsen” – árulta el a színész, aki bár visszahúzódóbb embernek tartja magát, de elismerte, hogy néha ő is tud gátlástalan lenni.
„A színpadon és filmen én is tudok gátlástalan lenni, szeretem is, hogy ezt az oldalamat is kiélhetem, de egyébként a való életben néha még szürkének is mondanak engem. Az az igazság, hogy ha reflektorfény van, akkor nem szeretek ott tündökölni. Én gond nélkül tudok egyszerű lenni! A legnagyobb színészektől szerénységet és alázatot láttam. Számomra ez követendő példa, hogy csak így érdemes létezni” – árulta el Péter, aki úgy érzi, hogy minél jobb teljesítményt nyújt valaki, annál inkább tudja, hogy még mennyi mindent nem tud valójában.
„Szerintem ez pedig szerénységre ad okot mindenkinek, vagy legalábbis így kellene lennie!”

„Amit tegnap csináltál, az ma már kevés”
Péter hozzáállását és tehetségét véleménye szerint nagyon sok színész formálta olyanra, amilyen jelenleg.
„Szerencsére sok nagy színésszel játszottam, és hogyha most kiemelnék néhányat, az igazságtalan is lenne, de pl. csak a sorozat szempontjából nagyszerű érzés, hogy ott van Básti Juli, aki számomra mindig egy fantasztikus színésznő volt. Csodás érzés, hogy most vele egy sorozatban játszottunk” – mondta a színész, aki igyekszik minden tapasztalatot beépíteni.
„Az embernek mindig tanulnia kell. Ez egy közhely, de így is van. Nincs olyan, hogy kész színész, illetve olyan, hogy valaki felért a csúcsra. Az, amit tegnap csináltál, az ma már kevés, hiszen már egy nappal idősebb vagy.”
Top hírek


Újabb rekordot döntött meg a „Hogyan tudnék élni nélküled?”
Az emberek még mindig imádják a filmet.

Évekkel később árulta el Árpa Attila, miért lett belőle A Nagy Ő
Kiderült, hogy ki az idei év Nagy Ő-je!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre