
Lassan, de biztosan gyógyul Horváth Tomi felesége: Péterfi Andi továbbra is kerekesszékben
Végre elkezdheti terhelni lábát a súlyos műtét után.
Dér Heni lesz az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor évadzárójának vendége péntek este. Az énekesnő őszintén mesélt édesapjával való viszonyáról is, ami nem volt felhőtlen.
Dér Heni a Megasztárban tűnt fel és azóta töretlen a karrierje. Tehetsége már egész kiskorában megmutatkozott, de családjától mégsem kapott támogatást.
„Apukámnak nagyon fontos volt egyrészt, hogy fia legyen, ez ugye nem jött össze. Másrészt hogy valaki továbbvigye a családnevet, mert ott ez számít. És abban bízott apu, hogy orvos leszek vagy ügyvéd és ott lesz a dr. a nevem előtt” – kezdte a visszaemlékezést az énekesnő, aki a szerbiai Csantavéren élt szüleivel.
Hajdú Péter kérdésére elmesélte, hogy már 3 évesen megállás nélkül énekelt és táncolt, és sokan mondták a szüleinek, hogy tehetséges, érdemes lenne foglalkozni vele. Apja azonban hallani sem akart a zenészkarrierről. „Volt egy kitétele: addig tanulhatom a zongorát, amíg a suliból jó jegyeket hozok. Én ezt megtettem, strébernek hívtak az osztálytársaim. Pici koromtól kezdve szabálykövető voltam, valószínűleg az apai szigor miatt… belementem egy megfelelési csapdába, csillagos ötösöket vittem haza” – mesélte Heni hozzátéve, hogy édesapja miatt hatalmas lelki nyomás alatt volt, ami nagyban hozzájárult a személyiségfejlődéséhez.
„Anyu nagyon támogatott engem, nagyon szeretett, próbált apa részéről kicsit puhítani, de nem sikerült. Apukám eltántoríthatatlanul küzdött a zene ellen” – mesélte Dér Heni, aki meg is könnyezte a szomorú családi emlékek felelevenítését. Az énekesnő azt is elmesélte, hogy titokban nevezett be a Megasztárra, de mikor bejutott, el kellett mondania a szüleinek. „Apám azt mondta, kezelhetetlen vagyok, ezért nem jön Budapestre nekem szurkolni, és anyukámat sem engedte fel. Amikor anyuval beszéltem utólag a műsorok után, mindig mondta: Amúgy apád is megsiratott, nagyon büszke volt rád.”
Dér Heni tavaly májusban hozta világra kisfiát, Bendegúzt, akit természetesen a nagyszülők is imádnak. Az énekesnő szerint apukája az unokával megkapta, amire vágyott. „Az első unoka fiú, megkapta, és óriási a szerelem. Amilyen szigorú volt velem, annyira elkényezteti Bendegúzt”– mesélte mosolyogva Heni az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban, melyet péntek este ad le a Life Tv.


Végre elkezdheti terhelni lábát a súlyos műtét után.

Más utat választott, amikor kimondta az igent.

Sokkoló részleteket osztott meg a színésznő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.