
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolCsepelen rendezték a „Király” 20 éves emlékkoncertjét, ahol az X-faktor korábbi győztese is méltón fejezte ki tiszteletét Jimmy előtt, egy szomorú dallal.
Belegondolni is szívfacsaró, de már 20 éve nincs köztünk Zámbó Jimmy, a hazai könnyűzene legendás alakja. Szombat este „20 év Jimmy nélkül” című emlékkoncertet tartottak Csepelen a Munkásotthonban, a megemlékezéssel egybekötött fellépésen több hazai sztár is tiszteletét tette, és egy-egy dal formájában emlékeztek meg Jimmyről. A színpadon Tóth Andi is megjelent, és egy szívhez szóló Cserháti Zsuzsa slágert, az „Egy elfelejtett dal” című nótát énekelte el.

A hangjával és a tökéletes dalválasztással hidegrázós hangulatot teremtett a csarnokban, volt akinek könnyek gyűltek a szemében. A helyszínválasztás nem véletlen, Jimmy világéletében büszke csepeliként hivatkozott magára, és a sztárrá válása után is itt élt.
Andi előadását itt tudjátok megtekinteni:

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.