
Radikális változtatásokat vezetett be a budapesti színház
A Karinthy társulat döntött: jobban odafigyel a színészeire.
Kilencvenhárom évesen hétfőn elhunyt Radko Pytlík cseh irodalomtudós, Jaroslav Hasek (1883–1923) munkásságának egyik legjelentősebb szakértője.
Pytlík számos könyvet és tanulmány publikált a Svejk, a derék katona című, több mint 60 nyelvre lefordított antimilitarista szatíra szerzőjéről és magáról a világirodalom klasszikusává vált műről. Vit Olmer rendező az ő életrajza alapján filmesítette meg Hasek életét 2013-ban.
A csavargó liba – Jaroslav Hasek mozaikképe című könyve magyarul is megjelent 1981-ben a Kossuth Kiadónál.
A prágai születésű irodalmár már az egyetemen Hasek munkásságából doktorált. Évtizedeken át a Csehszlovák Tudományos Akadémia munkatársaként dolgozott, Haseken kívül kutatta kortársait, köztük Franz Kafkát, Egon Erwin Kischt, továbbá Bohumil Hrabalt (1914–1997), a 20. század második felének egyik leghíresebb cseh íróját is, munkásságáért számos díjjal tüntették ki.
Hasekről egy interjúban azt mondta Pytlík, hogy „önmagában is egy világviszonylatban kivételes jelenség, akiről mindig fel lehet fedezni valami újat”.
Pytlík fia, Vojtech Dyk népszerű popénekes Csehországban.
A Karinthy társulat döntött: jobban odafigyel a színészeire.
Angelina Jolie 2007-ben hunyt el az édesanyja.
Közösségi oldalán újságolta el az örömét a csinos anyuka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.