Szörnyű drámát kell feldolgoznia a magyar zenésznek.
Szörnyű veszteség érte a Bock Attilát, művésznevén Máriót, aki hónapok óta nem osztotta meg rajongóival a hírt, miszerint tavaly októberben elveszítette imádott feleségét, Annamáriát – tudta meg a Blikk.
A lap arról számol be, hogy miközben 2021-ben a harmonikás az életéért küzdött, miután megfertőződött koronavírussal, elhunyt feleségét gyászolta.
Tavaly októberben ugyanis elveszítette szerelmét, feleségét, Annamáriát, akinek haláláról egyetlen poszt vagy bejegyzés sem született a zenész közösségi oldalán, ám az iskola, ahol a fiatal nő tanított, megható sorokkal búcsúztatta egykori tanárát, aki pedagógusi munkája mellett 1997 óta rendszeresen játszott különböző zenei pop- és dzsessz-zenei együttesekben – írja a portál.
„2021 októberében pótolhatatlan veszteség érte iskolánk közösségét. Bár az utolsó pillanatig szorítottunk és imádkoztunk, szeretett kollégánk, barátunk, Annamária elvesztette küzdelmét súlyos betegségével szemben. Egy rendkívül tiszta lelkű, értékes és tehetséges ember hagyott itt minket” – áll az iskola honlapján.
A Blikk megkereste a zenészt, aki a téma érzékenysége és egy külföldi turné miatt néhány nap türelmet kért, ám eddig nem érték el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre