Koltai Lajos szívszorító vallomása: a mai napig szorosan őrzi elhunyt felesége emlékét

Közel egy évvel ezelőtt hunyt el Koltai Lajos felesége. Az Oscar-díjra jelölt operatőr most is úgy éli mindennapjait, mintha Kati még vele lenne. Mindent megbeszél gyermekei édesanyjával, csak ma már másképp. Egyetlen emléktől, ruhadarabtól sem vált meg, minden érintetlen, és ezen nem is tervez változtatni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.28.
szomorú vallomás

Koltai Lajos felesége közel egy éve veseproblémák miatt került kórházba. Sajnos nem javult az állapota, majd a koronavírus is megtámadta, végül 52 évnyi házasság után elveszítette Katit.

Őrzöm a feleségem fotóját”

A családom mindig körülvesz, összetartunk, de ez eddig sem volt másképp. Míg ő velünk volt, igyekeztünk együtt lenni a nagy ünnepeken. Most volt az első karácsony, amikor nem lehetett itt, ezért volt ez nehezebb számunkra. Vigyázunk egymásra, a koronavírus miatt felállított szabályok betartása mellett velem voltak a gyerekek. Őrzöm a feleségem fotóját, beszélek hozzá, az ünnepekkor is velünk volt. Ugyanúgy érintetlen az otthonunk, mint amikor Kati még élt. Meg tudom simogatni a ruháit, és nem fogok – természetesen erre senki nem is kér – soha megválni a holmijaitól. A szilvesztert bár egyedül töltöttem, de soha nem volt számunkra igazán fontos – kezdte a Bors érdeklődésére.

Tüdőgyulladás miatt kezelték”

A rendező még a középiskolában ismerte meg Bordás Katalint, ötvenkét évet töltöttek el boldogságban, teljesen természetesnek tartja, hogy felesége még most is vele van.

Nem kell és nincs szükség Kati elvesztéséről elterelni a gondolataimat, mert ma is együtt vagyunk, csak másképp, így a hétköznapokat is egy kissé másfajta módon tudom megbeszélni vele. Egyébként megvagyok, élem tovább az életemet – fűzte hozzá, aki két lányával és négy unokával a járvány miatt elővigyázatosan él.

Háromszoros oltott vagyok. Nemrég kiderült, hogy átment rajtam egy tüdőgyulladás, annak a nyomait kellett kiirtani, de azóta rendben vagyok. Egyik lányom sminkes, most fejezett be egy filmet, jön a következő, őket szinte kétnaponta tesztelik. Folyamatos kontroll alatt vagyunk, és mindenki nagyon komolyan veszi a járványt a családban, mert annyira sok rossz dolog történik körülöttünk – mondta a Borsnak.

Mesterképzést tanít az SZFE-en”

Koltai Lajos filmrendezõ ül a kamera mellett, a Sorstalanság című film forgatásán a Piliscsabán felépített német koncentrációs tábor díszletei között 2004-ben – MTI Fotó: Sándor Katalin

Lajos mindennapjai – mint ahogy évtizedeken át –, most is főleg munkával telnek. A tudását pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, rendező szakon, mesterképzés keretén belül adja át a csoportjának.

Kétéves művészképzésre kértek föl, tavaly kezdtem, január 28-án lesz a féléves vizsgánk. Azt a nyolc személyből álló osztályt tanítom, akiket én vehettem föl, nagyon szépen haladnak, és rendkívül komolyan veszik a tanítványaim. Mielőtt belekezdtem, egyetlen dolgot kértek tőlem, semmi mást ne csináljak, csak tanítsam magamat, mutassam meg az életművemet, amit nagyon elegáns dolognak tartok. Próbálom átadni a lelkemet, és azt a mérhetetlen tapasztalatot, ami a csaknem ötven év alatt rám rakódott a világ sok részéről, ezt sulykolom beléjük – mondta büszkén a Borsnak a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, érdemes művész.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás