
Harry herceg elindult, hogy láthassa édesapját – Aggódhat Meghan Markle?
Harry már el is hagyta feleségét.
Négy lány mérte össze erejét az Exatlon legutóbbi adásában, közülük egy valaki végleg búcsút kellett hogy vegyen az Exatlon All Star versenyétől.
A piros csapat leggyengébb statisztikájú játékosa, Kocsis Szandi második esélyt is kapott arra, hogy bizonyíthasson az Exatlonban, azonban ez nem sikerült neki. A verseny második párbaján neki kellett távozni.
„Nem terveztem úgy, hogy ilyen korán haza kelljen mennem. Nagyon jó kis csapatunk volt, végig mellettem álltak mindenben, olyan szituációkban is, amikor nagyon fájt a hátam, és nem úgy ment a játék” - mondta el a gyönyörű versenyző a műsor során.
A sportoló párbaján csökkentette az esélyét, hogy sérülés hátráltatta már napok óta, azonban mindent beleadott az utolsó megmérettetésében, amely során a kihívók leggyengébb statisztikájú játékosával, Szabó-Thomka Hannával kellett megmérkőznie.
A rész kezdetén még két másik lány, Rákóczi Reni és Pap Dorci is nehéz pillanatokat élhetett át, amikor csatába kellett vonulniuk, azonban ők végül megúszták a kiesést.
Pedig a verseny előtti éjszakán még egy hullócsillagot is látott a versenyző, ám kívánsága nem teljesült.
Harry már el is hagyta feleségét.
Az énekes-billentyűs 81 éves volt.
Sylvester Stallone szerint az alkotása direkt káoszos.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.