
Brutális véghajrá: gyakorlatilag a semmiből hozta vissza magát az Exatlon Bajnoka
Szabó Réka elmesélte, hogyan élte meg az elképesztő párbajt.
Az elhunyt legendás színészről mindenki tudta, hogy habzsolta az életet. Ennek ellenére pont idén találta meg újra a boldogságot és érezte azt, hogy most már valóban meg tud állapodni.
Failoni Donatella és a színész közel ötven éve szerettek egymásba, és bár az elmúlt évtizedek alatt eltávolodtak egymástól érzelmileg és fizikailag is, a mély szövetség, az összetartozás soha nem múlt el köztük. Oszter Sándor a diósjenői birtokán, az olasz származású zongoraművésznő pedig balatoni házukban élt. A sors kegyetlen játéka azonban, hogy mint kiderült, pont idén lobbant fel újra köztük a szerelem. Most döntöttek úgy, hogy nem engedik el többé egymást, és hátralévő életüket együtt, egymás mellett élik majd le – tudhattuk meg a Borsból.

A feleség jól tudta, kihez ment hozzá, ezért nagyon sok minden felett szemet hunyt és nem akarta megváltoztatni a színészt.
„Ha egy-egy botlás megesik, abból felesleges cirkuszt csinálni. Mondanom sem kell, nem volt könnyű a Sándorral, mert nagyon erős egyéniség. Viszont mindig volt közöttünk egy mély kötődés, amit a világon senki, még a saját környezetem sem ért meg” – nyilatkozta egykor Donatella a Hot! magazinnak.
Azt már korábban elárulta családjának, hogy ha valami történne vele, hol szeretne örök nyugalomra lelni, most pedig az is kiderülni látszik, ki örökli utána a hatalmas vagyont, melyet hátrahagyott.
A sajtóban Oszter már korábban lenyilatkozta, hogy ha meghal: „A lányomé a köteles rész, az unokámé minden” – szútra ki a Pénzcentrum.

Szabó Réka elmesélte, hogyan élte meg az elképesztő párbajt.

András exherceggel kitiltása óta állítólag nem beszélnek.

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.