RETRO RÁDIÓ

Szívbemarkoló megemlékezés, így idézik meg Benkő Lászlót a halálának évfordulóján – Videó!





Már egy év telt el, hogy az Omega együttes legendás billentyűse örökre lecsukta szemét.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.18.
emlék

Benkő László 2020. november 18-án hunyt el, hosszan tartó betegség után. Ez a szomorú évforduló ihlette meg Nagy Szilárdot és Ragány Misát, akik úgy döntöttek, hogy Omega-dalokkal állítanak emléket.

Szilárd és Misa hitvallása a régi nagy ikonok életművének a fenntartása úgy, hogy az korunk generációi számára is fogyasztható legyen. Első saját dalukkal, a Drága Hazámmal, A DAL 2021 színpadán is szerepeltek.

Viszont küldetésüket folytatva az Európa 2020 és az EDDA-sláger átdolgozása után most ismét egy ikonikus hazai zenekar, a méltán nagy sikerű OMEGA dalaira esett a választásuk.

A menedzserünk, Kárpáti Alexandra bemutatott minket az Omega menedzserének, Trunkos Andrásnak, akivel azonnal megtaláltuk a közös hangot, és ezen a beszélgetésen fogant meg az az ötlet is, hogy Benkő László halálának első évfordulójára készítsünk el egy Omega-feldolgozást. Mivel hamarosan egy éve lesz, hogy itt hagyott bennünket, úgy gondoltuk, hogy ez méltó tisztelgés lesz előtte. Ráadásul ez az első klasszikus feldolgozásunk, ugyanis eddig mindig átdolgozásokat készítettünk. A szöveg most nem változott, csak a hangszerelés, viszont mégiscsak létrejött egy olyan dal, amit így, ebben a formában még soha, senki nem énekelt, valósított meg” – mondta Nagy Szilárd.

Nagy Szilárd és Ragány Misa (Fotó: YouTube)

A zenészpáros kifejezetten hosszas ötletelés után belátta, hogy lehetetlen egyetlen dalt kiemelni az együttes monumentális életművéből, ezért úgy döntöttek, hogy három slágert gyúrnak eggyé. Az Ezüst eső, a Gyöngyhajú lány és a Fekete Pillangó hármasából született medley-t Szűcs Norbert producer hangszerelte, aki gyerekkorában az Omega-filmben is szerepelt, mint ifjú gitáros.

A klip is az Omegát idézi

A medley-hez természetesen klip is készült, amit a törökbálinti SuperSize Recordingban forgattak, ahol számos Omega-sláger is készült.

Elképesztő atmoszféra árad azokból a falakból, ahol a zenekar is sokat dolgozott. Az eredeti terv szerint Kóbor János is szerepelt volna a klipben, aki jó szívvel vett volna részt a produkciónkban, és mi is alig vártuk a közös munkát, de sajnos kórházba került, és nem tudott részt venni a forgatáson. Bízunk benne, hogy rövid időn belül felépül, a gyógyulásáért mi is mindennap elmondunk egy imát” – árulta el Ragány Misa.





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás