Már a negyedik oltásukról beszélt a Korda-házaspár





Tombol a koronavírus-járvány 4. hulláma, de a Korda-házaspár mindent elkövet, hogy elkerülje őket a betegség. Már megkapták a 3. oltást, és ha úgy adódna, a negyediket is beadatnák.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.22.
korda györgy koncertek oltás

Korda György és Balázs Klári úgy érzi, szerencsés helyzetben vannak, hiszen bár tombol a járvány negyedik hulláma, a fellépéseiket zavartalanul tudják vállalni. A népszerű házaspár mindent megtesz azért, hogy nyugodtan találkozhassanak a közönségükkel, ugyanis már felvették a harmadik oltásukat is, és a maszkot is csak otthon, illetve a színpadon veszik le.

Ahogy lehetett, mi rögtön felvettük a harmadik oltást is. Követjük a járvány alakulását, látjuk a számokat és tudjuk, hogy baj van. Azt mondják, hogy decemberben tetőzhet a negyedik hullám. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy eddig egyetlen koncertünket sem mondták le, de természetesen óvatosak vagyunk. Annyit tudunk tenni, hogy a saját példánkkal járunk elől, és ha kell, akkor bizony a negyedik oltást is be fogjuk adatni. Nekünk meggyőződésünk az, hogy csakis az átoltottsággal lehet ezt megúszni!” - kezdte a Metropolnak Korda György, aki nagyon örül annak, hogy a fellépéseiket még megtarthatják a járványügyi előírásoknak megfelelően.

Fellépést nem mondanak le, csak betartják az előírásokat Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország

Óvatosak a koncerteken

Gyuri bácsi és bájos felesége, Klárika a mai napig imádja a színpadról szórakoztatni a közönséget, és természetesen a közönség is imádja őket. Több tízezer ember között megfordultak már az elmúlt hónapokban, de arra mindig odafigyeltek, hogy jó példával legyenek a rajongóik felé is.

„Sok tízezer ember között megfordultunk, viszont a fellépések semmit sem változtak. Néha elhagyjuk a fotózásokat, és nincs ölelkezés sem, de mi megteszünk mindent azért, hogy az előadó és a közönség nyugodtan találkozhasson. Mindenhova maszkban járunk, csak a színpadon vesszük le. Igyekszünk példát mutatni, és az a tapasztalat, hogy az emberek nagy részét érdekli is a véleményünk” - tette hozzá a népszerű énekes.





Ezeket olvastad már?
Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Nyilvánosan meztelenkedett, az utcán tárulkozott ki a modell – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Vasvári Vivien megható üzenetet írt 8 hónapos kisfiának – Fotó

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Bagossy Norbi napokon belül visszatér a Parkba

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry  és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Heti top 5: Gyász, Tóth Andi, Harry és Meghan – Ezek voltak a legolvasottabb sztárhírek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás