
Nagy Duett: Kiderült a titok, Sydney van den Bosch születendő kislányáról beszélt
Nem bánja, hogy már nem kell titkolóznia.
A fiatal tanárnő regisztrált az OnlyFans-oldalra, amikor ez kiderült, el kellett hagynia az iskolát. Most rengeteg pénzt keres a fotóival.
A 32 éves Amy Kupps az Egyesült Államokbeli Észak-Karolinából származik. Néhány hónapja kénytelen volt abbahagyni a tanári pályafutását, ugyanis az iskola igazgatósága figyelmeztette, hogy nem elfogadható, hogy fent van az OnlyFanson. Ez egy olyan weboldal, ahol előfizetnek az emberek rá, hogy rendszeresen fotókat – főként erotikus képeket – láthassanak a felhasználóról.
Korábban 13-14 éves gyerekeknek tanított történelmet Amy, ám kiszorították az intézményből. Most saját bevallása szerint havi 25 ezer dollárt keres (körülbelül 7,7 millió forintot), és több volt kollégája, valamint nagykorú diákjai és családtagjaik követik őt a weboldalon.
A Mirror újságnak elmondta az extanárnő, hogy kezdetben hiányzott neki a tanári karrier, azonban amikor megérkezett az első OnlyFans fizetési csekkje, minden csepp bánata elszállt.
„Volt már olyan tanítványom rokona, aki 10 ezer dollárt költött csak egyedül arra, hogy láthassa mindegyik képemet és videómat. Amikor elhagytam a sulit, feldúlt voltam, úgy éreztem, hogy mindenki hátat fordított nekem, de később korábbi kollégáim és ismerőseim is előfizettek a tartalmaimra” – mondta el a lapnak Amy.
Nemrég Amy megtudta, hogy úgy derült ki, hogy felnőttek számára gyárt tartalmat, hogy a féltékeny expasija szólt az igazgatónak, hogy mit csinál szabadidejében. A többi már történelem, de az OnlyFans-modell nem bánja, hogy elkezdhetett végre „teljes állásban” felvételeket készíteni a weblapjára, mert azóta tud ekkora vagyont keresni vele.
Nem bánja, hogy már nem kell titkolóznia.
Úgy tűnik, ismét extrán izgalmas lesz az este!
A Nagy Duett háziasszonya sosem okoz csalódást!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre