„Reggeli flört”: bevállalós klip a szenvedélyéről – Videó!





Bolyki Tamás, a hazai dzsesszműfaj ifjú tehetsége nagy volumenű, bevállalós klipet forgatott a szenvedélyéről „Reggeli flört” címmel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.20.
zene

A „Reggeli flört” egy műfajilag sokszínű (főként dzsessz és pop) tematikus koncertműsor része lesz, amely több dalon keresztül mutatja be egy fiatal zenész napját.

Tamás valódi szenvedélye, hogy kihozza a maximumot a számára létfontosságú dolgokból és egészen biztosan ez motiválta akkor is, amikor a legerősebb függőségéről írt dalt. A cím sokat sejtet és várakozással teli, de talán nem árulunk el nagy titkot és a dal szövegéből azonnal megértjük, hogy a fiatal dalszerző minden időben és minden körülmények között rajong a kávéért.

Bolyki Tamás

A dal szövegét a kiválóan megírt zenével és a klip zseniálisan megvalósított képeivel olyan mesterien ötvözték, hogy a siker szinte elkerülhetetlen. A klipet Madarász Isti filmrendező – a II. AXN filmfesztivál verseny győztese – rendezte. Közreműködik az énekes fő formációja, a Bolyki Tamás Quartet, valamint Molnár Enikő énekes és Kübler Dani rapper.

Bolyki Tamás dzsesszgitáros, zeneszerző és a Bolyki Tamás Quartet alapítója. A zenekar 2019-ben a Jazz Combo versenyen elnyerte a legjobb zenekarnak járó díjat, illetve az „Expose” című számával a legjobb kompozíció díjat is kiérdemelte.

A fiatal tehetség minél szélesebb körben szeretné szórakoztatni az igényes zenét kedvelő közönséget, de nem kívánja magát műfajokra korlátozni, az a célja, hogy jó zene születhessen, legyen az dzsessz, pop, vagy bármilyen ötvözet.





Ezeket olvastad már?
Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás