RETRO RÁDIÓ

Kiszel Tünde az ágyban fekve próbál Emiliónak segíteni





A naptárdíva örömmel segít a családnak, hogy otthonuk minél hamarabb új gazdára találjon. Ennek érdekében külföldi barátai figyelmébe ajánlotta az Emilio família rezidenciáját.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.19.
váltás

Tina és Emilio nemrég döntöttek úgy, hogy megválnak eddigi álomotthonuktól, hogy egy nagyobbra, tágasabbra cseréljék azt. A hír sok pletykát indított el, amiket egyszer és mindenkorra szeretne eloszlatni a páros.

Volt már mindenféle feltételezés, hogy miért adjuk el a házunkat. Az igazság viszont az, hogy kinőttük. Csodaszép, nagyon szeretjük, de nem férünk el benne. Csak ezért keresünk új otthont! Jelenleg három potenciális hely is van, ahová szívesen költöznénk” – mondta Tina, akinek férje úgy érzi, évről évre egyre több cuccal töltötték meg a házat.

„A hangszereim, a dobfelszerelésem, a stúdió sok helyet igényelnek. Ahogy a ruháink is, állandóan megy a harc a helyért a gardróbban. Időközben Vivike is felcseperedett, szeretnénk neki egy nagylányosabb szobát, ahol kényelmesen elfér. Nagyon lelkes vagyok a költözést illetően, a sok új tennivaló, költözés, rendezkedés engem csak motivál” – mondta a Drága családomban Emilio, akinek Kiszel Tünde is segít otthona értékesítésében.

Kiszel Tünde is segít Emilióék házának eladásában – Forrás: Drága családom

Mikor kitettük a hirdetést, rengeteg »házturista« jelentkezett, akik csak azért jöttek, hogy találkozzanak velünk, fotókat készítsenek a házról. Őket most már kiszűri az ingatlanközvetítő. Szerencsére vannak komolyabb érdeklődők is” – árulta el Emilio, aki nagyon örülne, ha a naptárdíva jóbarátai vennék meg szeretett otthonukat.

„Sok külföldön élő barátom van, köztük egy Amerikában élő család is, amely ha Magyarországra látogat, szeretne saját házban lakni. Említettem nekik Emilióék különlegesen szép otthonát, ami felkeltette az érdeklődésük. Készítek néhány fotót és videót, lehet, hogy tényleg ez lesz az a ház, amit keresnek” – tette hozzá a naptárdíva.

Tünde a külföldi barátai figyelmébe ajánlotta az Emilio família rezidenciáját – Forrás: Drága családom

 





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás