„A teljes jobb oldalam lebénult” – drámai vallomás Schobert Norbitól





A fitneszgurut már csak egy vizsgálat választja el attól, hogy hazamehessen a kórházból.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.09.01.
betegség

Ahogy azt Metropol is megírta, hirtelen annyira rosszul lett Schobert Norbi, hogy csütörtök reggel a családjának riasztania kellett a mentőket. Azonnal kórházba szállították, állapotát az első hírek szerint sikerült stabilizálni.

Később az is kiderült, hogy a fitneszguru sztrókot kapott

Norbi a sztrókja után először adott interjút Balázsék reggeli műsorának, amit a Ripost szúrt ki.

Még egy utolsó vizsgálat vár rám, és ha Isten is úgy akarja, akkor ma hazamehetek. A kórházban azóta átnézték az összes leletemet, a vérképem jó. A főorvos szerint azért történhetett mindez, mivel nekem van egy szívbillentyű-rendellenességem, amivel 10 éve megműtöttek, és ha túl sok a stressz, akkor előfordulhat, hogy a szívben egy picike kis vérrög keletkezik. Ezt pedig fellöki a szív” – mesélte Norbi Balázsék reggeli műsorában, aki visszaemlékezett a szörnyű pillanatokra is.

Fotó: Bors

Norbi elmondása szerint közel 28 percig feküdt a házuk kapuja előtt, mielőtt rátalált volna a szomszédja, pedig ő ezt csak pár percnek érzékelte.

Elmentem aznap futni, mint bármikor máskor a kutyámmal. Hazaértem, és ahogy megálltam a kapu előtt, mintha elfelejtettem volna a kódot. Fura érzés volt. Aztán utána lekerültem a földre és onnan már csak arra emlékszem, hogy a kutyám mellettem volt. Nem nagyon tudtam felállni, a teljes jobb oldalam lebénult. A szomszédom jött oda hozzám, aki miután látta, hogy nem nagyon tudok válaszokat adni, becsengetett és ezután szaladt ki Réka” – mondta a fitneszedző.

A fitneszguru azt is elárulta, hogy a jövőben komoly életmódváltással szeretné megelőzni a bajt

Úgy fogok élni, hogy azt fogom csinálni, amihez értek. Nem fogok belemerülni a gazdasági, jogi problémákba, nem fogok annyira keményen edzeni, nem fogom széthajtani magam” – tette hozzá.

Norbi most már teljesen jól van, és várja, hogy hazaengedjék a családjához.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás