Megdöbbentő részletek derültek ki, Szabó Győző és Rezes Judit esküvőjéről

Szabó Győzőék esküvőjén csak a legközelebbi barátok voltak jelen, a nagy napot egy eldugott kis településen tartották meg. Az összegyűltek nem csak az egybekelést ünnepelhették meg.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.02.
Öröm és boldogság

Ahogy azt a Metropol is megírta, Szabó Győző és Rezes Judit 18 év után titokban mondták ki a boldogító igent. A párosnak két gyermeke is van. A színész már hét éve eljegyezte Juditot, de valami mindig közbejött, ezért tartották meg csak most az esküvőt.

Három hét alatt szervezték meg az esküvőt

Győző és Judit nem szeretett volna nagy felhajtást csapni a lagzi körül, a szervezésről és a nagy napról a Hot! Magazinnak mesélt az ifjú pár. A lap szerint a polgári szertartásra az udvarház külső részén került sor, ezután mentek el a templomba. Ráadásul az esküvővel együtt a legkisebb Szabónak, Gazsinak a keresztelőjét is megtartották! Az ifjú pár egyébként semmit nem engedett kifizetni a vendégseregnek.

Nem mindennap van esküvőnk! Amikor kitaláltuk, hogy egybekelünk, Judit elkezdett futni járni, én pedig edzeni” – mesélte boldogan Szabó Győző a Hot!-nak, majd kedvese vett át a szót.

Már tavaly ősszel kinéztem a ruhámat, amely ugyan ünnepélyes, ám egyszerű szabású. Akkor azonban a pandémia miatt el kellett halasztanunk az esküvőt. Azóta eltelt egy év, ma már talán picit másmilyet viseltem volna, de így volt minden tökéletes” – árulta el Rezes Judit.

A szerelmespárnak kérvényt kellett benyújtania

A jogszabály szerint az esküvő előtt 31 nappal be kell jelenteni az igényt, nekünk viszont csak 27 nappal előtte jutott eszünkbe, hogy összeházasodunk. Külön engedélyt kellett beadnunk, hogy a kiszemelt napon megtarthassunk a lagzit. A bátyám ügyvédként írta meg a kérvényt, és szerencsére a mádi jegyző nagyon kedves és jóindulatú volt, így elhárult minden akadály” – mesélte el Rezes Judit, akinek az unokatestvére történetesen lelkész, így boldogan összeadta őket.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás