Csak a legközelebbi barátok voltak jelen Szabó Győzőék esküvőjén, amit minden felhajtás nélkül, egy eldugott kis településen tartottak meg.
Szabó Győző és Rezes Judit immár tizennyolc éve vannak együtt, de eddig nem mondták ki az igent hivatalosan, annak ellenére, hogy a színész már 7 éve eljegyezte kedvesét, akivel egyébként már van egy 11 és egy 2 éves kisfiuk.
„Hét éve jegyeztem el Juditot, de valahogy nem volt sürgős, hogy meglegyen az esküvő. Mindig akadt valami, ami közbejött. Tavalyelőtt például átköltöztünk egy csodás házba” – fogalmazott akkor a színész. – „Egyházi esküvő nem lesz, de szerintem idén nyáron már meglesz a lagzi, ám elképzelhető, hogy csak ősszel, vagy – ha esetleg nagyon összejön az élet – jövő tavasszal. A lényeg, hogy – magunkat ismerve – néhány hét alatt összehozzuk.” - nyilatkozta nemrég Szabó Győző.
Azon senki nem csodálkozott, hogy Győzőék nem verték nagy dobra az eseményt, hiszen nem jellemző rájuk, hogy a nyilvánosság előtt élik a magánéletüket. Pont ezért kevés részlet derült ki a lagziról, közeli barátaik és maga a házaspár sem mondott semmit a részletekről – írta a Blikk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre