RETRO RÁDIÓ

Botrány a stúdióban! Leo magából kikelve üvöltött Varga Viktorral – Videó!





Úgy tűnik, a két versenyző nem képes egy légtérben meglenni egymással.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.17.
veszekedés

Varga Viktor és Nagy Zsolt Leo között végig érezhető volt egyfajta feszültség, ellenszenv a Totem versenye alatt. Ezt egyébként egyik fél sem tagadta a játék során, az énekes az utolsó napokban a kamerák előtt el is mondta csapattársának, Szabó Dórának, hogy ha csak meglátja is, ideges lesz Leótól, mert képtelen azonosulni vele, álszentnek tartja – írja a Ripost.

Mára ez az ellentét már annyira kiélesedett a két férfi között, hogy a Tűz körül című kibeszélőben nem tudtak uralkodni magukon, komoly kritikákat vágtak egymás fejéhez.

Végül Leónál teljesen elszakadt a cérna, magából kikelve adott hangot a véleményének.

Nálatok két ember volt, aki tiszta szívű volt” – jelentette ki Varga Viktor ellenfelének, aki ezen nagyon felhúzta magát.

Te hogy mered venni a bátorságot, hogy rám azt mondod, hogy nem vagyok tiszta szívű? Én nem bántottam meg senkit, elmondtam a véleményemet. Nem vágtam oda senkihez a sisakot, Viktor” – reagált Leo.

Srácok, annyira egyszerű ez az egész. Két külön világból érkeztünk, két különböző csapatba kerültünk. Miért kéne nekünk összhangba kerülni?” – szegezte a kérdést Leónak az énekes.

Te nem hallod, amit mondok! Te lenézel minket, minden mondatodban lenézel” – vágta oda Leo.

Itt megnézheted, hogyan zárult le a veszekedés:





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás