Vége a jó kislány korszaknak: Kollányi Zsuzsi videóban reagált a támadásokra

Az énekesnő és Majka körül napok óta forrnak az indulatok, Zsuzsi a kocsijában tisztázta a helyzetet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.14.
Pont

Napok óta Kollányi Zsuzsi és Majka drámájától hangos a magyar sajtó. A két énekes szakmai szakításáról a felek közül Zsuzsi szólalt meg a Borsnak.

Videóban mondta meg a frankót Zsuzsi (Fotó: Ripost)

– Bogdán fiam születése után egy hónappal már színpadon voltam, ahogy az ikrek világrajövetele után is. Tudtam, hogy mi hajt, ismerem a bennem rejlő erőt, kétségem sem volt afelől, hogy három gyermek mellett is tudok dolgozni. Ahogy egyébként már dolgozom is – kezdte a Borsnak Kollányi Zsuzsi, majd így folytatta: – A gyerekvállalást össze lehet hangolni a munkával, főleg, ha valakinek ennyi alkotó energiája van, mint amennyit én kaptam örökül. Beszéltünk Petivel erről, igyekeztem meggyőzni, de ő nem hitt ebben – mesélte Zsuzsi. Majka szintén reagált az oldalán, majd bejelentette, súlyosan megbetegedett és lemondta a fellépését.

Majka lebetegedett az utóbbi napokban (Fotó: TV2)

Az énekesnő azóta kapott hideget-meleget, ezért úgy gondolta, tiszta vizet önt a pohárba, és egy videóban tisztázza a kialakult helyzetet.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.