RETRO RÁDIÓ

Hiába az okosotthon, L.L. Juniort kikészíti az ingázás – Fotó!





Az énekes nemrég vette birtokba élete első kertes házát, ahova családjával együtt költözött. Bár az otthon minden igényüket kielégíti, L.L. Junior mégsem érzi maradéktalanul jól magát a kertvárosban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.11.
kertváros

Hatalmas változás állt be L.L. Junior életébe, aki hosszú évtizedek után búcsút intett a fővárosi lakhatásnak.

Életünk első kertes házába költöztünk nemrég. Nagyon szép, szeretjük, de azért először igencsak megijedtünk. Teljesen más a ritmus, hetente egyszer viszik el a szemetet, nincs közös képviselő, mindenhez kell a szakember segítsége. Nekem ez nagyon fura volt kezdetben” – vallotta be az énekes a SlágerTV-n látható Drága családomban, ahol azt sem titkolta, hogy a mai napig hiányzik neki a nagyvárosi lüktetés.

Még az is eszembe jutott kezdetben, hogy el kéne adni a házat. Mikor órákba telik bejutnom a városba, az próbára tesz. Most lesz az első nyarunk a házban, reméljük megkedveljük a kertvárosi életet, hiszen többet lehetünk a kertben. Most viszont azt érzem, hogy teljesen nem tudnék kertvárosi lenni. 40 évig a belváros lüktetésében voltam, ezt szoktam meg. Néha visszavágyok, hiányzik a város pezsgése, nekem erre is szükségem van. Lehet, hogy öt év múlva máshogy fogok ehhez a kérdéshez viszonyulni, de most azt érzem, hogy nekem ez még kicsit szokatlan” – árulta el L.L. Junior, aki egy dolgot nagyon élvez új otthonukban.

(Fotó: Drága Családom)

Okosházzá alakítottuk az otthonunkat. Alexa, a robotasszisztens mindenre reagál hangvezérlés útján is. A villany felkapcsolása, a zene indítása, a hőmérséklet szabályozása mind ezen keresztül történik. Ez nagyon jó döntés volt, nekünk bejött az okosotthon” – mondta az énekes, akinek kollégája, Emilio is kedvet kapott otthona ilyen jellegű átalakítására.

Kicsit ódzkodom az ilyen nagy technikai átalakításoktól, de Junior elmondása alapján ez nagyon klassz lehet! Megnézem, nála hogyan működik, és ha bejön, lehet, hogy „kiokosítjuk” a házat. Csak aztán nehogy rám szóljon a rendszer, ha túl sokat eszem! Bár az utóbbi időben ennek inkább az ellenkezője fordul elő” – tette hozzá viccelődve Emilio.





Ezeket olvastad már?
„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

„Majd én megmutatom nektek!” – üzente a nyolcadikos Jákob Zolika

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás