Szulák Andrea túl esett az első adag oltásán, amiről részletesebben mesélt a Ripostnak.
Szulák Andrea nem válogatott a vakcinák között (Fotó: ATV)
A színésznő szerint nagyon elkeserítő és nyomasztó a jelenlegi helyzet. Sokkal közelebbinek érzi a vírust, mint korábban, hiszen a tavaly ilyenkor alig ismert olyan embert, aki elkapta volna, de mára már nagyon sokan megbetegedtek a környezetében is, és sajnos voltak, akik bele is haltak a fertőzésbe.
Az énekesnő vallja: most egy utolsó lendülettel még ki kell tartani és elmenni oltatni, így nyárra újra elérhető a jól ismert szabadság. Ő már picit azért nyugodtabb, hiszen szerencsére túl esett az első dózis vakcináján, de ettől függetlenül, amíg nem kapja meg a második adagot, a biztonság kedvéért csak vásárolni indul majd el otthonról. Igyekszik nem kísérteni a sorsot.
Szulák Andrea elmesélte azt is, hogy ő örült a lehetőségnek és nem válogatott a vakcinák között, ráadásul neki semmi problémája nem volt az oltással sem. Szputnyikot kapott.
„Az orosz vakcinát adták be, nem válogattam, bármi megfelel, ami megvéd és visszaadja a szabadságunkat. Nem tapasztaltam mellékhatásokat. A legfontosabb, hogy mihamarabb megkapjam a másodikat is és újra elinduljon az élet!” – mesélte el Szulák Andrea, aki nagyon bizakodva tekint arra, hogy nyáron újra dolgozhat majd.
A Frizbi TV műsorvezetője jó ideje és konzekvensen áll ki Magyarország kormánya és Orbán Viktor békepárti politikája mellett. Ugyanakkor, videóiban és posztjaiban gyakran figyelmeztet a Tisza Párt feltűnésében rejlő egyértelmű veszélyekre. Hajdú Péter a választás előtt még egyszer kéri a választópolgárokat, hogy döntsenek jól vasárnap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.