
Ez mentette meg Dévényi Tibi bácsi életét
Mindent elkövetett a legendás lemezlovas, hogy ne legyen baj, mégis elkapta a fertőzést. Dévényi Tibi bácsi most beszélt először a két hétig tartó megpróbáltatásokról.
Két hét önkéntes karanténból szabadult Dévényi Tibor. Az elmúlt évben mindent elkövetett, hogy ne kapja el a koronavírust, mégis megfertőződött, ráadásul azután, hogy azt gondolta, már nem történhet baj. A Borsnak mesélt elsőként arról, hogyan vészelte át a betegséget.
Nem vette komolyan a tüneteket

– A kínai vakcinából már megkaptam mindkét oltást, majd a második után két héttel észleltem, hogy fáj a torkom. Aki beszéddel keresi a kenyerét, azzal előfordul ilyen, épp ezért először nem vettem komolyan – mesélte a Borsnak a lemezlovas.
– A háziorvoshoz fordultam a panaszaimmal, aki azt javasolta, biztonság kedvéért teszteltessem magam. Így is történt, bizakodva vártam az eredményt, és engem is meglepett, amikor kiderült, hogy sajnos elkaptam a koronavírust. Azonnal önkéntes karanténba vonultam, most telt le a 14 nap – mondta a Három kívánság atyja. – Sokszor elmondják a virológusok és az orvosok, hogy aki oltás után betegszik meg, enyhe lefolyású lesz a betegség. Az én esetem is ezt igazolja, mert nem kerültem súlyos állapotba. Az oltás megmentette az életemet.
Tibi bácsi gyógyszeres kezelést kapott, és végig bízott abban, hogy állapota nem romlik, és nem kell kórházba mennie. De hogy hogyan viselte és miképp alakult a betegsége, az a Bors csütörtöki lapszámából és a borsonline.hu-ról derül ki.
Top hírek


Jim Carrey megmutatta szerelmét a 2026-os César-díjátadón
A filmsztár most nyilvánosságra hozta kapcsolatát.

Kefír Thaiföldön ragadt: Veszélybe került a koncertjük?
A V-tech frontembere Thaiföldön ragadt.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre