
Váratlan fordulat, egyetlen örökösé lehet Pécsi Ildikó vagyonának
A 80 éves korában elhunyt Pécsi Ildikó mesés vagyont hagyott maga után.
A Ripost megtudta a színésznő fogadott fiától, hogy Pécsi Ildikó a halála előtt nem sokkal újabb végrendeletet készített, és csak sejthető, hogy egyetlen örököse lesz a vagyonnak. Az pedig feltehetően nem más, mint Szűcs Csaba, a színésznő fia.
A lap információin szerint Szűcs Csaba már elkezdett megválni néhai édesanyja becses dolgaitól. Annak ellenére, hogy alapvetően meg kéne várnia a hagyatéki tárgyalás végét.

MTVA Fotó: Zih Zsolt
Ezeket örökölheti a végrendeletben megnevezett személy
Ildikó budai, Cseppkő utcai impozáns lakását, ami már számtalanszor szerepelt a címlapokon. Méghozzá azért, mert ez volt az a lakás, amiből éveken át tartó bírósági csatározás után 2019 májusában kilakoltatták Pécsi unokáját, Csabikát. Hozzá kell tennünk, hogy a színésznő viszonya később rendeződött az egyetemista fiúval, sokáig a temetőbe is együtt jártak Ildikó férjének sírjához.
A budai ingatlan mellett a törvényes örökös tulajdonába kerül négy gödöllői telek is. A lap információi szerint két 750 négyzetméteres, egy körülbelül 3000 négyzetméteres és egy 2000 négyzetméteres földterületről van szó, amivel az örökös szabadon rendelkezhet.
Emellett nyilvánvalóan a gyönyörű gödöllői ház, a Pécsi Ildikó számára oly kedves kerttel, valamint egy belső és egy külső medencével. És ez még nem minden, hiszen a filmbe illő életet élő színésznő számos ingóságot is hagyott maga után.
Top hírek


A tengerparton mutatta meg bomba testét Vasvári Vivien
Elképesztő formában van a négygyermekes édesanya.

„Neki nem a herceg kell, hanem egy szolgáló” – Óriási balhé! Szétmegy a Házasság első látásra álompárja?
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre