
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNemrég még az eljegyzésükről osztottak meg romantikus történeteket, de most bombaként robbant a hír: mindennek vége.
Nem vezeti oltár elé Jennifer Lopezt egykori baseball-játékos kedvese, Alex Rodriguez: a Hollywood-i álompár ugyanis pénteken reggel véget vetett négy vége tartó kapcsolatának. A bennfentesek szerint azonban már sokasodtak az árulkodó jelek, melyek alapján az 51 éves énekes-színésznő és 45 éves vőlegénye között rég nem volt minden rendben - írja a Daily Mail.

A párról utoljára február végén készültek olyan képek, amelyeken még boldognak tűnnek: ekkor a Dominikai Köztársaságban voltak, ahol JLo következő filmjét forgatta Josh Duhamel oldalán. Március 1. óta viszont a pár nem is találkozott egymással. Rodriguez ugyanis visszatért Miamiba, míg Lopez még mindig forgat. A pletykák szerint a sportoló nem búslakodott magányosan az elmúlt hetekben, egyre szorosabbra fűzte barátságát Madison LeCroy színésznővel, amivel annyira kiborította a féltékeny JLo-t, hogy a nő végül felbontotta az eljegyzésüket. LeCroy korábban tagadta, hogy barátságnál több lenne közte és Rodriguez között.
A sportoló 2019-ben, a tengerparton kérte meg egy hatalmas gyémántgyűrűvel JLo kezét, de hiába tűzték ki az esküvő időpontját, a koronavírus miatt kétszer is el kellett halasztani - a mostani szakítás alapján pedig harmadik időpont már nem is lesz.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.