
„Nincs már több hely a hátamba szúrt késeknek" - kitálalt Erzsébet királynő egykori öltöztetője
Kegyvesztett lett Erzsébet királynő jobb keze.
A 87 éves Bodrogi Gyula feltétel nélkül megbízik az orvosaiban, de továbbra is betart minden óvintézkedést.
Több százezer magyarral együtt Bodrogi Gyula is megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Az idén 87 éves legenda először a Metropolnak mesélt öröméről.
„Igen, igen, én megkaptam már a koronavírus elleni oltást. 87 éves vagyok, így előbb kerültem sorra, sőt már a második oltásomon is túlestem. Semmit nem éreztem belőle, másnap talán egy picikét, de semmi említésre méltó nem történt” — mesélte lapunknak a színész.
A sztár elmondása szerint a regisztrációt követően nem volt megterhelő számára az oltási folyamat, minden a lehető legnagyobb rendben haladt.
„Teljesen ráhagytam magam a hozzáértőkre. Én azt csinálom, amit az orvos mond. Bízom bennük, mert nekik az a dolguk, hogy rendben tartsák az embert, és ha kell, akkor meggyógyítsák. Biztos nem csinálnak olyat, ami ártalmas lenne. Könnyen elfeledkezünk arról, hogy megköszönjük nekik, de én mindig megszoktam.”

A színész legendás életkedve továbbra sem kopott meg, sőt sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, hogy megkapta az oltásokat. Ettől függetlenül ezután is betartja az előírt intézkedéseket a szeretteivel.
„Vigyázunk, nehogy átadjuk egymásnak a fertőzést. Sajnos sokkal ritkábban találkozunk az unokámmal, meg ugye a közös ebédek, az étterembe járás is elmarad, szóval sok bosszúságot okoz nekünk ez a járvány. Benne van az ember reflexeiben, hogy vigyázzon, de remélem, minél hamarabb újra lesz lehetőségünk a nagy családi és baráti találkozásokra.”
A nemzet színésze az oltást követően nem tétlenkedik, ugyanis újraindulnak a színházi feladatai.
„A mai nappal visszaálltunk a szokásos próbákra, igaz, már készültem rá. Az ilyenbe nem ugorhat csak úgy bele az ember, de mintha most hagytuk volna abba tegnap, és holnapután már folytatnánk” — mondta a sztár, aki hosszú idő után újra rendez a József Attila Színházban.

Kegyvesztett lett Erzsébet királynő jobb keze.

Gyerekkori emlékei miatt különösen fontos számára a béke és a biztonság. Dér Heni most arról beszélt, miért tartja kulcsfontosságúnak, hogy a jövő generációi békében nőhessenek fel, és hogy miért szavaz április 12-én arra a pártra, amelyik a béke oldalán áll.

Két évtizedet kellett várniuk a rajongóknak arra, hogy gigantikus V-Tech koncertet láthassanak. A formáció az MVM Dome-ban állt színpadra, ahol tízezernél is többen énekelte a legnagyobb V-tech-slágereiket. Kefír, azaz Kecskés Tibor a Mandinernek adott interjút.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.