RETRO RÁDIÓ

Füllentett a rajongóinak Csősz Boglárka





A színésznő-producer törökországi képekkel árasztotta el az instáját, miközben titokban Magyarországon próbált a TV2-ben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.07.
TV2 Csősz Boglárka csősz bogi tánc show Nicsak ki vagyok? sztár

Vadító macskanőként szántotta fel a színpadot tegnap este Csősz Boglárka a Nicsak, ki vagyok? A rejtélyek színpada című TV2-es szupershowban. A Törökországban élő sztárnak teljes titokban kellett hazalátogatni az énekpróbákra és a forgatásra, ezért ki kellett cseleznie a szemfüles rajongóit.

Fotó: TV2

-Fontos volt, hogy a felvételek alatt ne jöjjenek rá a követőim, hogy Magyarországon vagyok. Ezért kicsit füllentettem nekik és „friss” törökországi képeket osztottam meg az instámon. Valójában már korábban elkészültek a fotók, hogy ne bukjak le. Csak a férjem és az édesanyám tudta, hol vagyok valójában-kezdte meg Bogi, akit komoly kihívás elé állítottak a produkciói.

Fotó: TV2

-A szuper képességem a néptánc volt, ami már gyerekkorom óta fontos része az életemnek. Az egyik dalban meg is mutathattam a tudásom, igaz nehezített terepen. Szinte semmit se láttam a maszkból, így a térlátásomat teljesen elvesztettem a produkció alatt. Ez a táncnál nagy gond, hiszen nem tudom hol fog meg a partnerem, merre visz, mindezt pedig egy magas sarkúban végig csinálnom. Szédültem már a produkció végére, azt se tudtam merre van az előre – viccelődött a sztár, aki a nehézségek ellenére újra belevágna a kalandba.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás