RETRO RÁDIÓ

Freddie Mercury nélkül is a toplisták élén a Queen





A három még élő tagból ketten folytatták a zenélést, Adam Lamberttel kiegészülve a csúcsra jutott a Queen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.05.
zenei legendák

Live around the world címen adta ki legújabb lemezét a Queen. Azaz a Queen és Adam Lambert, aki egy tehetségkutatóban tűnt fel a banda két, még aktív tagjának, Brian Maynek és Roger Taylornak. Már 2011 óta Adam énekli a klasszikus, Freddie Mercury által megszokott dalokat a két „öreggel”, és már hazánkban is koncerteztek ezzel a formációval három évvel ezelőtt.

Roger a dobok és Brian a gitárok ura a mai napig (fotó: AFP)

Az évek óta tartó turnéidőszakot örökíti meg a koncertfelvételeket tartalmazó „korong”, amiről természetesen nem hiányozhatnak az olyan nagy klasszikusok, mint a We Will Rock You, a Show Must Go On vagy a Radio Gaga. A fogadtatása eleve vegyes a rajongók körében mind a lemeznek, mind Adamnek, ugyanis míg egyesek élvezik, a hogy régi csapatból legalább ketten a színpadon állnak és láthatóak, hallhatóak, addig a másik oldal ki nem állhatja, ha bárki más áll Freddie helyére, mert az már úgysem lesz ugyanaz.

Ezzel nem is lehet vitatkozni, viszont a frissen kiadott lemez jól teljesít a piacon, két napja már az első helyet is elcsípte az ITunes rangsorában.

Ízelítő a koncertélményből:





Ezeket olvastad már?
75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

75 éves lett Szigeti Ferenc, a Karthago sztárja megmutatta a legszebb ajándékát

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Körtvélyessy Zsolt felfedte, mi vezetett Tordy Géza halálához: „Sajnos tudtuk, hogy közeleg a vég”

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Hunyadi Donatella nemcsak az V. kerületben él, de a szívén is viseli a sorsát

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Régi felvétel került elő Fenyő Ivánról: „Néztem hang nélkül, és halál komolyan azt mondtam, ez nem is én vagyok”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás