
A zuhanyzóban dobta le a melltartót a dögös táncoslány
Minden szögből megcsodálhatod a bombázót.
Nem viselte jól a lecserélését az egyiptomi klasszis. Mohamed Szalah ismét összetűzésbe keveredhet Arne Slottal, az FC Liverpool vezetőedzőjével.
A Liverpool 1-0-ra legyőzte a Nottingham Forestet, ám a lefújás után nem a három pont, hanem egy sokatmondó jelenet került a reflektorfénybe. A 77. percben Arne Slot vezetőedző úgy döntött, lecseréli a Vörösök egyiptomi klasszisát, Mohamed Szalah-t. A támadó láthatóan nehezen viselte a döntést: a pálya szélén gúnyos mosollyal, szemmel látható iróniával reagált, majd a kispadon ülve is végig hasonló arckifejezéssel követte a mérkőzés hajráját. Szalah gesztusa természetesen nem maradt visszhang nélkül – az angol sajtó azonnal felkapta az esetet.

Nem előzmény nélküli a feszültség Mohamed Szalah és Arne Slot között. Az egyiptomi klasszis korábban a kamerák előtt élesen bírálta a holland szakembert, miután huzamosabb ideig nem kapott helyet a kezdőcsapatban. A nyilvános kritika hetekig tartó adok-kapokot indított el a sajtóban, sőt olyan híresztelések is napvilágot láttak, miszerint Szalah csak abban az esetben marad a Liverpool játékosa, ha a klub meneszti Slotot. Mindez még azelőtt történt, hogy a Liverpool ikonja elutazott volna az Afrikai Nemzetek Kupája tornájára, ahol az egyiptomi válogatott végül a negyedik helyen zárt. Amikor Szalah visszatért Angliába, úgy tűnt, a felek rendezték a nézeteltéréseiket, és a hangsúly ismét a pályán nyújtott teljesítményre került.
A mostani jelenet azonban újra felszínre hozhatja a régi sebeket. Szalah nem rejtette véka alá csalódottságát a lecserélésekor: nem fogott kezet Slotttal, majd a hajrá perceit látványos jókedvvel, nevetgélve követte a kispadon, többek között Cody Gakpo társaságában. A gesztus sokak szerint inkább volt üzenetértékű, mint ártatlan reakció – és ismét olajat önthet a tűzre.
Az egyiptomi sztár lecserélésnek statisztikai következménye is lett. Azzal, hogy a 77. percben elhagyta a pályát, biztossá vált, hogy ezen a meccsen sem talál be, így a Liverpool-Nottingham Forest mérkőzés újabb állomása lett negatív sorozatának. Mohamed Szalah immár kilenc bajnoki mérkőzés óta gólképtelen a Premier League-ben, ami pályafutása leghosszabb góltalansági szériája az angol élvonalban.

Minden szögből megcsodálhatod a bombázót.

3-1-es vendég siker született az MTK-FTC örökrangadón.

Fodor Csenge ismét lemondta a válogatottságot.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.